Adomány

2023.12.07. 19:49

Betegőrző monitorokat kapott a tiszakécskei mentőállomás – galériával

Két fontos készüléket kapott a tiszakécskei mentőállomás csütörtökön. A Duna Bónum Alapítványtól vehettek át betegőrző monitorokat. A készülékeket dr. Ónodi Barna adta át Horváth Mihálynak.

Szentirmay Tamás

Két fontos készüléket kapott a tiszakécskei mentőállomás

Fotó: Szentirmay Tamás

– Köszönettel tartozunk az adományozók felé, hogy ezt a munkát segítik, és megkönnyítik a kollégáinknak ezekkel a készülékekkel. Számunkra az értéke pénzzel nem kifejezhető – mondta Horváth Mihály kecskeméti vezető mentőtiszt.

– A készülékek alkalmasak arra, hogy a betegek alap paramétereit folyamatosan monitorozzák szállítás alatt. Olyan paraméterekről van szó, mint a vérnyomás és az oxigénszaturáció mérésére. Ezen kívül a beteg szívműködését is tudja monitorozni és EKG-képen mutatja út közben is folyamatosan. Minden olyan változás érzékelhető rajta, ami a beteg állapotának a változásában beáll. Ezeknek a paramétereknek a változásával látják kollégáink a beteg állapotának a változását is, amiből tudnak következtetni arra, hogy a kezelés hatására milyen változás állt be. Hasonló készülékekkel már rendelkeztünk, csak egy része már elöregedett, javításon van, cserekészülékeink nincsenek. Ezzel a két új készülékkel a régiek a tartalékba kerülnek, így lesz folyamatosan készülék a kocsikon – hangsúlyozta Horváth Mihály.

– A Duna Bónum Alapítvány Szíjj László magánalapítványa. 

Az elsődleges célja az, hogy különböző egészségügyi projekteket, illetve oktatási intézményeket, rászoruló gyermekeket támogasson. 

Ezen kívül sporttevékenységgel kapcsolatos támogatásokat is folyósít az arra rászorulóknak. Ezek az elsődleges prioritásaink – tájékoztatta a baon.hu-t dr. Ónodi Barna sajtószóvivő.

– Egy-két példa erre. Szolnokon egy autista centrumnak a játszóterét újítottuk fel teljes egészében, a kivitelezéstől egészen a speciális eszközök megvásárlásáig. Nagyobb összeggel, 100–150 millió forinttal támogattunk SMA-s gyerekeket. A Covid ideje alatt egészségügyi projektek keretében különböző országos intézményeket, kórházakat, orvosokat, ápolókat, nem ágy mellett dolgozókat támogattunk százmillió forinttal, hogy a munkájukat elismerjük. Ezeket a támogatási köröket folyamatosan bővítjük, így esett a választás a tiszakécskei mentőállomásra is. Ez nem egy ritka eset a Duna Bónum Alapítványnál. Korábban a Kékgolyó utcai onkológiai központnak vásároltunk lézerkést, most pedig már a másodikat kapták meg. Ennek a késnek, aminek hetvenmillió forint az ára, köszönhető az, hogy a daganatos betegeknek nem kell elutazniuk Bécsbe, hogy műtéteket végezzenek rajtuk, mert már Budapesten is meg tudják csinálni. Ennek a két készüléknek, amit most a tiszakécskei mentőállomásnak adtunk, darabonként egymillió forint az ára. Szíjj László, bár hét közben nem lakik Tiszakécskén, de hétvégente hazajár, és mivel lokálpatrióta, így egyértelmű volt az, hogy segíteni kívánja a tiszakécskei mentőállomást. Azt kívánjuk, hogy használják egészséggel, és sok ember életét stabilizálják, mentsék meg – tette hozzá Ónodi Barna.

Az állomás dolgozói az átadás után azonnal kézbe vették a készüléket, megkezdték azok feltöltését és összeszerelését.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában