Mélykút/Budapest

2023.12.05. 11:24

Belányi József verses meséje különleges világba kalauzolja az olvasót

Hol volt, hol nem volt... Gyakori kezdése ez a népmeséknek, de ez a verskaland tényleg arról szól, hogy hol van HOL. HOL a neve ugyanis annak a rosszcsont tündérfinek, aki a főszereplője a HOL vagyok című történetnek, amelynek megálmodója a bácskai származású Belányi József.

Tapodi Kálmán

Belányi József

Fotó: Kapott fotó

 – Tavaly nyáron szinte a semmiből rám írt Kohut Fruzsina, egy angol-magyar óvoda vezetője, korábbi főbérlőm és iskolatársam, hogy gondolkodtam-e már azon, hogy mesét írjak, de nem is akármilyen mesét, verses mesét! Mivel évekkel korábban már írtam egy nem rímekbe szedett, gyerekeknek szánt történetet, ezért úgy döntöttem, hogy megpróbálom azt átírni verses formátumra. Kisfia, Maxim remekül fogadta a dolgot, ráadásul jelezte, hogy örülne, ha folytatnám, ezért megírtam a második részt is, amiben egy régi vágyamat próbáltam megvalósítani: egy tündér a városba kerül, ahol vicces kalandokba keveredik – idézte a verses mese keletkezésének hátterét a szerző, aki Bácsalmáson született és Mélykúton nőtt fel.

– Nem sokkal ezután Lakatos Zsófia, a Magyar Public Relations Szövetség korábbi elnöke − szintén kedves iskolatársam, aki már a Jártam a Holdon című verseskötetemnél is rengeteget segített − azt javasolta, hogy legalább három résszel készüljek el, úgy jelentkezzek kiadókhoz. Ezért a tündérem váratlanul Amerikában találta magát. A sztori már szinte magát írta, folytak ki belőlem a versszakok: néhány hét alatt már száznál is több szerkesztetlen strófával voltam meg, amelyekben főszereplőimet, HOL-t, a csintalan tündérfit; a jóságos tündérnagypapát; NEMSZÓLTAM-ot, a kisboszorkányt; valamint BEZZEG urat, a bölcs gnómocskát kevertem mindenféle kalandokba – sorolta a szerző, aki a kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban érettségizett, majd marketingszakos közgazdász diplomát szerzett a Külkeren, jelenleg pedig reklámszövegíróként, kreatív vezetőként dolgozik.

Fotó: Kapott fotó

– Hatalmas szerencsémre később csatlakozott hozzám Kollár Árpád, a Fiatal Írók Szövetségének egykori elnöke, a PesText alapítója, aki olyan fazont szabott az első mesének, amiről korábban csak álmodni mertem, ráadásul a dramaturgia is előnyére változott. Kezdett formát ölteni az egész meseprojekt. Közben illusztrátort is kerestem, amihez váratlanul vagy véletlenül kaptam egy hosszú listát, aminek tetején az a Brunszkó László – graffitiben és street artban járatosabbaknak Nikon One – csücsült, akiről tudtam, hogy teljesen más szintre emelné HOL történetét. Szinte azonnal igent mondott, és kiderült, hogy remekül működik a közös alkotás. Végül Mészáros Nella Fanny lett az, akivel teljessé vált a csapat. Olyan könyvtervet és tördelést mutatott, amivel igazi gyöngyszem lesz ez a november 30-án megjelenő mesekönyv, ami egy 12 kötetes mesefolyam első része – mondta el Belányi József, aki elárulta: az írás mindig is fontos szerepet töltött be az életében.

A szerző a HOL vagyok univerzumban lubickol

– A munka és a hobbik mellett most az általam megálmodott, létrehozott és folyamatosan alakuló HOL vagyok univerzumban lubickolok. Többször mosolyodok el egy-egy sor leírásakor, mert nem titkolt célom, hogy a mese a 4 és 10 év közötti gyerekeket és szüleiket egyaránt szórakoztassa – tette hozzá a szerző.  A szabadkai nyomdában készülő mesekönyv egyelőre csak online forgalomban kapható, kizárólag a Jókönyvek.hu oldalán, de hamarosan könyvesboltokban is feltűnhet HOL, a rosszcsont tündér.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában