2023.12.07. 17:18
A Kálmán Lajos óvoda ménteleki és kadafalvi intézményét is bővítené a kecskeméti önkormányzat
A Kálmán Lajos Óvoda két intézményegységének bővítésére nyújt be pályázatot az önkormányzat a TOP Plusz program keretében a kecskeméti önkormányzat – határozott a közgyűlés csütörtöki ülésén.
A közgyűlés egyhangúlag megszavazta az előterjesztést
Fotó: Bús Csaba
A leendő fejlesztés a ménteleki óvodát és a kadafalvi óvodát érinti. A ménteleki óvodát két csoportszobával, összesen 280 négyzetméterrel tervezik bővíteni úgy, hogy a jelenlegi két csoportszobát pedig összevonják. Az intézmény így 75 gyermeket tud majd befogadni, és tízen dolgoznak az óvodában. A beruházás költsége várhatóan bruttó 388 millió forint lesz, 100 százalékos támogatás mellett.
A kadafalvi óvoda jelenlegi két csoportszobáját emeletráépítéssel további két csoportszobával és a hozzá kapcsolódó kiszolgálóhelyiségekkel bővítenék, összesen 141 négyzetméteren. A fejlesztést követően a 2 új csoportszoba 30+25 fő gyermeklétszámmal fog működni. A beruházás része a játszóudvar átalakítása, bővítése, a meglévő játékok áthelyezése, újak telepítése. A bővítés 408 millió forintba kerülne, szintén 100 százalékos támogatás fedezné.
A pályázatot december 31-ig nyújtja be az önkormányzat.
A közgyűlés egyhangúlag megszavazta az előterjesztést.