Rendezvény

2023.11.29. 19:44

Vízgazdálkodás: az aktuális kihívásokról tárgyaltak a szakemberek Baján − galériával

A vízügyi ágazat csúcsvezetői vettek részt a IV. Országos Települési Csapadékvíz-Gazdálkodási Előadóülés és Pódiumbeszélgetés elnevezésű rendezvényen, amelyet a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Víztudományi Karon tartottak szerdán.

Márton Anna

Dr. Bíró Tibor a NKE-VTK dékánja köszöntötte a résztvevőket

Fotó: Márton Anna

Az NKE Víztudományi Kara több szakmai szervezet együttműködésében szervezte a rendezvényt. A téma szakértői vizsgálták a körkörös vízgazdálkodás folyamatát, a vízgazdálkodás és víziközmű-ágazat aktuális szakpolitikai kérdéseit, továbbá tárgyaltak az Integrált Települési Vízgazdálkodási Terv, valamint a zöld-kék infrastruktúra projektek megvalósításának tapasztalatairól, és bemutatták az aktuális kutatási eredményeiket. 

Az eseményen köszöntőt mondott V. Német Zsolt, víziközmű-ágazatért felelős államtitkár; Réthy Pál, közfoglalkoztatási és vízügyi helyettes államtitkár és Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke.  Az esemény levezető elnöke Dr. Bíró Tibor, a Víztudományi Kar dékánja volt.

Dr. Bíró Tibor köszöntőjében hangsúlyozta: települési vízgazdálkodáson belül a csapadékvíz-gazdálkodás nem igazán a legkutatottabb terület. Ennek történelmi okai is vannak, illetve aktuálpolitikai okai is. A csapadékvíz-gazdálkodással valahogy senki sem akar igazán foglalkozni, holott az éghajlatváltozás nagyon sok mindent kikényszerít belőlünk, tervezési, üzemeltetési, kivitelezési oldalról is. Ezelőtt hat évvel vállaltuk fel azt, hogy a települési csapadékvíz-gazdálkodásból hagyományt teremtő módon konferencia-sorozatot indítunk, amit minden második évben rendezünk meg. Ebben az évben már a negyediket tartjuk meg − fogalmazott köszöntőjében Dr. Bíró Tibor.

Tudományhavi ünnepségnek nevezte a rendezvényt, amelyet a Vízügyi Tudományos Tanács is magáénak tudhat, továbbá ugyancsak a szervezők között van a Magyar Hidrológiai Társaság, a Magyar Víziközmű Szövetség, Víztudományi és Vízbiztonsági Nemzeti Laboratórium is.

V. Németh Zsolt államtitkár beszédében kitért arra, hogy korunk társadalmának az a legnagyobb kihívása, hogy az évezredek óta folyó és egyre gyorsuló civilizációs folyamatokat mederbe terelje.

− Generációnknak az a dolga, hogy olyan megoldásokat találjon a körülményekből fakadó és az általunk előidézett problémákra, amelyek egyszerre javítják ki a múlt hibáit, teszik élhetővé a jelent és garantálnak biztonságos jövőt az utánunk jövők számára is. Nem könnyű feladat ez −  fogalmazott az államtitkár. 

Hozzátette: ez minden korban kire-kire a maga szakterületére és funkciói szerint ró feladatot, de úgy látja, napjainkban a vízügyes és vízműves kollégákra kiemelten nagy felelősséget terhel, hiszen mostanra látjuk, nemcsak örök érvényű igazság az, hogy víz nélkül nincs civilizáció, hanem az is, hogy a kulturált, tudatos és felelősségteljes civilizáció nélkül nem lesz vizünk. 

Éppen ezért örülök, hogy most a szakterület és a szakma színe-java ült le tapasztalatot cserélni és konzultálni.

− mondta V. Németh Zsolt. 

A délelőtti előadásokat követően együttműködési megállapodást írt alá az NKE Víztudományi Kara és a Mezőföldi Regionális Víziközmű Kft.

 


 


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában