2023.11.28. 09:59
Így zajlik egy véradás – ismét Gong Véradást tartottak Kecskeméten – galériával
Akár már egy véradással is megmenthetünk három életet, új esélyt adhatunk másoknak.

Első alkalommal adott vért Fanni
Fotó: Bús Csaba
Az ember hajlamos tartani az ismeretlentől, vagy éppen túlgondol egy-egy helyzetet. Az ismerőseim közül sokan így éreznek a véradással kapcsolatban is. Korábban még én magam sem adtam vért, de idén úgy döntöttem, hogy tekintsünk be együtt a kulisszák mögé, hiszen ez az apró lépés megmentheti mások életét.
November 27-én reggel 8:00-18:00 között tartották a már hagyományossá vált Gong Véradást a Hírös Agórában, ahol a Magyar Vöröskereszttel együttműködve várták a jelentkezőket. Mivel korábban én magam sem adtam még vért, ezért bevallom izgultam, szinte végig. Nem tudtam, hogy mire számítsak, de azt igen, hogy segíteni jó, és én segíteni akarok.
Gong Véradást tartottak Kecskeméten
Fotók: Bús CsabaMindenekelőtt megjártam a szokásos köröket: adategyeztetés, tájékoztatók, kérdőív kitöltés, vérnyomásmérés és egy apró szúrás az ujjon, hogy kiderüljön, melyik vércsoportba tartozom. Az izgalmas rész még csak ezután következett. A laborban szinte folyamatosan foglaltak voltak az ágyak, és minden véradó mosolygott. Amikor sorra kerültem, a szakemberek megnézték melyik karomból érdemes vért venni és a balra esett a választás. Személy szerint nincs ellenérzésem a tű látványától, de amikor megtörténik, talán érdemes félrenézni, úgy pedig fel sem fog tűnni. Nekem sem tűnt fel, sőt az sem, hogy eltelt 6-8 perc és már készen is voltam. Összesen 450 ml vért vesznek, közben pedig fontos, hogy a kezünket folyamatosan, de csak óvatosan nyissuk-zárjuk. A véradás közben állandó a felügyelet, figyelnek az emberre, és ha bármi baj van, azonnal segítenek.
Az a pár perc nagyon kevés idő, de néhány érdekes történet még így is belefért. Megtudtam, hogy sokan visszajáró, és rendszeres véradók, velük pedig már szinte személyes kapcsolatot is kialakítottak a szakemberek. Fontosnak tartják a miérteket, és beszélgetnek a véradókkal. Elárulták, hogy a legtöbben valamilyen egyéni motivációval érkeznek, például, mert a családjában is szükség volt vérre és „törleszteni” szeretné a segítséget, vagy mert korábban ezt látta a szüleitől és belenevelődött segítségnyújtásba.
Az egész procedúra nagyon gyors volt, és mindennel együtt összesen maximum 40 percet vett el a napomból, de hatalmas élménnyel gazdagodtam. Rajtam kívül még 22-en érezhették az első véradás örömét aznap, de a visszajáró véradók is kitettek magukért, ugyanis összesen 154 személy adta a karját egy jobb ügy érdekében.