Adományok

2023.11.28. 16:30

Gergő életmentő műtétjére gyűjtenek Halason

Soltész Gergő a Kiskunhalasi Református Központi Általános Iskola diákja, családjával a helyi református gyülekezethez tartozik. Speciális műtétre van szüksége, amit csak külföldön végeznek, az operáció várható költsége több mint 25 millió forint. A Gyógyító Angyal Közhasznú Alapítvány gyűjtésbe kezdett Gergő műtétjét támogatva.

Pozsgai Ákos

Soltész Gergő

Forrás: Beküldött fotó

A négy gyermekes házaspár mindig nagy családról álmodott, várva várt harmadik gyermekük Gergő többszörös fejlődési rendellenességgel született 2010-ben és rögtön életmentő műtétre volt szüksége, majd a további évek során sok-sok operációra. Kisiskolás korában további műtétek vártak rá, majd folyamatos gondozásra és ellenőrzésekre kellett járnia a családnak a látássérült Gergővel több klinikára. Állapotát sikerült stabilizálni, azonban 2022 nyarán COVID fertőzést kapott és súlyos gyulladásos állapot miatt kórházba került.

Gergő látó diáktársaival együtt folytatott tanulmányai során bepótolta a tananyagot, online tanulhatott és kitűnő eredménnyel zárta a tanévet. A vizsgálatait több klinikai központban végzett kontroll vizsgálatok követték, amely során kiderült, hogy vesekárosodás indult el nála. Ahhoz, hogy megmentsék a veséit egy Ausztriában, Linzben, Ordensklinikán elvégzett, a kezelőorvosaival egyeztetett, Magyarországon nem elérhető speciális operációra lenne szüksége 2024 tavaszán, amelyet további folyamatos gyógykezelés követne, melynek várható költsége 25-40 millió forintra tehető. Ez az összeg Gergő számára az életet jelenti.

A Gyógyító Angyal Közhasznú Alapítvány segít a kiskunhalasi családnak a műtéthez és az azt követő gyógykezeléshez szükséges pénz összegyűjtésében. Aki segíteni szeretné a sikeres operációt, az alapítvány számlaszámára tudja utalni „Gergő gyógyulása” közleménnyel a támogatás összegét, Bankszámlaszám: 12600016-19407769-75991729, Adószám: 18407859-1-06.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!