Kiskunhalas

2023.11.19. 16:48

Benkő Tibor: párbeszédre van szükség a béke megteremtésének érdekében

Az orosz-ukrán háború visszavezette a nagyhatalmakat a hidegháborús retorika alkalmazásába, ami nem a párbeszédet erősíti, pedig csak ez segítheti a helyzet mielőbbi békés megoldását – mondta Benkő Tibor, Magyarország korábbi honvédelmi minisztere, a Magyar Honvédség volt vezérkari főnöke Kiskunhalason.

Pozsgai Ákos

Benkő Tibor

Fotó: Pozsgai Ákos

A nyugállományú tábornok a Polgári Esték rendezvénysorozat keretében volt Bányai Gábor kormánybiztos, az 5. számú választókerület Fidesz-KDNP országgyűlési képviselőjének vendége. A volt honvédelmi miniszter az Izraelben és az Ukrajnában zajló háború tanulságairól, összefüggéseiről, az eszkaláció lehetőségeiről, katonai szempontjairól és Magyarország védelmi helyzetéről beszélt. 

Benkő Tibor a Kelet és Nyugat közötti párbeszéd fontosságát hangoztatta. Kiemelte: szükségünk van arra, hogy erős honvédség legyen és a magyar NATO-tagság fontosságát hangsúlyozta. A NATO alkotja azt politikai-katonai erőt, amellyel Magyarország szembe tud nézni a Kelet felől érkező akár egy komolyabb katonai fenyegetéssel is – húzta alá a volt vezérkari főnök, aki szerint Magyarországot jelenleg semmilyen irányból nem fenyegeti katonai támadás. A volt honvédelmi miniszter előadásában többször is hangsúlyozta, hogy a békét nem erőszakos eszközökkel kell kiharcolni, hanem tárgyalással.

Benkő Tibor arról is beszélt, hogy délről az illegális migráció és a terror veszélye fenyegeti a NATO-tagállamokat és köztük Magyarországot. – Tévedés azt gondolni, hogy a délről érkező menekültek integrálódnak a nyugat-európai civilizációba – jelentette ki. Hozzátette: úgy tűnik, hogy a nyugat-európai országok vezetői, ha lassan is, de kezdenek ébredezni, hogy a migrációs helyzetet másként kell kezelni, mint ahogy eddig tették.

A volt honvédelmi miniszter látogatást tett a volt kiskunhalasi alakulatánál, a 36. Páncéltörő Tüzérezred nyugállományú katonáinál is a halasi Tiszti Klubban. Benkő Tibor találkozott a fennállásának 50. évfordulóját idén ünneplő Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagjaival, akik ajándékkal lepték a nyugalmazott tábornokot és köszönetet mondtak neki az eddigi segítségnyújtásért, számolt be a találkozóról Romvári Frigyes nyugállományú ezredes, egyesületi elnök.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában