2023.11.11. 09:01
Bemutatkozó szakmai napot tartott az MMA Kecskeméti Regionális Munkacsoportja
A Magyar Művészeti Akadémia (MMA) Kecskeméti Regionális Munkacsoportja 2023. november 10-én, pénteken bemutatkozó szakmai napra várta a közönséget a Katona József Könyvtár nagytermében. A nap folyamán az érdeklődők megismerhették a közel 50 fős munkacsoportot és a tevékenységükbe is bepillanthattak.

Szoboszlai Eszter grafikusként és tanárként tevékenykedik a városban
Fotó: Lizik-Varga Katalin
A Kecskeméti Regionális Munkacsoport többek között azért jött létre, hogy rendezvényeket, eseményeket támogasson, valamint az a céljuk, hogy megtalálják azokat a partnereket, akiknek a tevékenysége mellé állva gazdagíthatják a kultúrát.
Mindenképpen fel akarják keresni és be akarják mutatni a nagyközönségnek a régió alkotó művészeit. Azokat is, akikre ma valamiért kevesebb figyelem irányul.

A bemutatkozó napon elsőként Füzi László előadásán vehettek rész az érdeklődők. Neki köszönhetően Kecskemét kulturális hagyományával ismerkedhettek meg a jelenlévők.
Később az MMA két Kecskeméten élő ösztöndíjasa is bemutatkozott. Mindketten az animáció világában vannak igazán otthon. Szoboszlai Eszter grafikusként és tanárként tevékenykedik a városban, dr. Varga Zoltán pedig filmtörténész, aki az animációs filmrendezőkről és az animációs filmek elemzéséről írt több könyvet is.

A nap folyamán Tóth-Péter Lóránt, a versvándor is előadott egy felemelő irodalmi műsort, melyből Petőfi Sándor és Arany János barátságának részleteit is megismerhették a nézők. Délután pedig bemutatták a Trianoni Szemle című folyóiratot is, ami valóban hiánypótló és nagyon különleges kiadvány.
