Magyarok Kenyere

2023.11.09. 20:40

ÁGOTA falván tartják meg az adományozó ünnepséget

Az összefogás és szolidaritás eszméjére építő Magyarok Kenyere – 15 millió búzaszem kezdeményezés keretében a magyar gazdák az idei, megpróbáltatásokkal teli esztendőben is jó szívvel ajánlották fel gabonájuk egy részét. Az adományok jelképes átadására és a programban közreműködők részére történő köszönetnyilvánításra a Kárpát-medencei Adományozó Ünnepség keretében kerül sor, amit november 11-én, szombaton 10 órai kezdettel tartanak meg ÁGOTA falván.

Gulyás Sándor

Forrás: shutterstock.com / illusztráció

A malmok, fuvarozók és pékek is a program mellé állva egyként fogtak össze, hogy idén is biztosítani tudják sok ezer rászoruló honfitársunk számára a mindennapi kenyeret, szerte a Kárpát-medencében.  

Az adományozó ünnepségen beszédet mond dr. Nagy István agrárminiszter, Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke, Fülöp Attila gondoskodáspolitikáért felelős államtitkár, Győrffy Balázs, a NAK elnöke, Kothencz János, ÁGOTA® Alapítvány - Állami Gondoskodásban Élő és Veszélyeztetett Fiatalok Támogatásáért Alapítvány alapítója, a Szent Ágota Gyermekvédelmi Szolgáltató főigazgatója, dr. Salacz László országgyűlési képviselő és Gáspár Ferenc, a NAK és a MAGOSZ Bács-Kiskun vármegyei elnöke.

Az eseményen áldást mond Pálinkásné Balogi Beáta református lelkészasszony és Bese Gergő Péter plébános. Kulturális műsorral készülnek az ÁGOTA Alapítvány növendékei, fellép Csizmadia Anna, Junior Prima-díjas népdalénekes, a Juhász Zenekar és a Temesvári Bokréta Néptánc és Citeraegyüttes.
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában