Kecskemét

2023.11.18. 06:50

A Ciróka Bábszínház új előadása bolondos, váratlan és meglepő – galériával

November 18-án szombaton mutatja be Kecskeméten, a Ciróka Bábszínház legújabb produkcióját, amelynek címe: Tiszavirág – meg minden, ami véletlen eszembe jutott valakinek a születésnapján. A Varsányi Péter által rendezett előadás a Találtunk egy kalapot, óvodásoknak szóló mesesorozat része. A részletekről a Ciróka Bábszínház adott tájékoztatást hírportálunknak.

Sebestyén Hajnalka

Különböző bábos formákkal kísérleteztek az alkotók

Fotó: Kapott fotó

A történet egy mesélő képzeletében játszódik, aki elképzel egy sivatagot, ebbe a sivatagba pedig besétál két teknős. Az egyiküknek születésnapos megérzése lesz, vagyis úgy érzi, hogy valakinek születésnapja van, és itt kezdetét veszi egy utazás. Elindulnak, hogy megtudják, kinek is van születésnapja, hiszen szeretnének ők is részt venni a zsúron. 

A rendező elmondta, kezdettől fogva a koncepció része volt, hogy több síkon játszódik a történet. Egy-egy jelenet cselekménye közös improvizációk, mesélések során alakult ki. Az óvodások nyelvén megszólaló játékos előadásnak van egy mélyebb, filozófiai rétege is. Leginkább a létezés csodájáról szól, arról, hogy milyen jó dolog lenni. 

A finom humorral átszőtt előadásban különböző bábos formákkal kísérleteztek az alkotók.

Lehetséges-e egy bábot vagy egy élettelen tárgyat úgy életre kelteni, hogy a színészek hozzá sem nyúlnak? Hogyan képes egy fény és hanghatás lélekkel megtölteni egy-egy tárgyat? 

Varsányi Péter rendező elárulta, hogy lesz az előadásnak olyan jelenete is, ahol egészen más funkcióban használják a tárgyakat, és egy élő hangjátéknak lehetnek fül- és szemtanúi a nézők. Elmondta továbbá, hogy a technikák között egy, a filmek világában használatos formát, a foley-t is alkalmazzák az előadásban. Általában, amikor egy film elkészül, nagyon kevés hasznos hangot tudnak a helyszíneken rögzíteni, ezért a zörejmestereknek minden egyes lépést, fűszálrezdülést utólag, a stúdióban is fel kell venniük. Itt is ez történik, a színpadon különböző tárgyak, anyagok és mikrofonok segítségével születik meg az élő hangjáték. 

Varsányi Péter, aki egyben a darab írója is, az előadás alapötletét illetően meseélményeiből is inspirálódott. Kedvenc gyerekkönyvírója Jon Klassen adta az egyik kezdeti inspirációt. A kanadai gyerekkönyvíró- és illusztrátor a kortárs gyerekirodalom egyik legeredetibb, legszellemesebb alkotója. Képeskönyveinek nagy erénye, hogy didaxis nélkül, észrevétlenül tanítanak.

A rendező elmondta, bízik benne, hogy az előadás ugyanolyan bolondos, váratlan és meglepő lesz, mint maga a cím. Ajánlja mindenkinek, akiben még ott rejtőzik a kíváncsi, mindenre nyitott belső gyermek. 

Írta - Varsányi Péter
Látványtervező – Maróthy Anna Zorka és Lengyel Viola
Zeneszerző – Szászi Petra
Rendező – Varsányi Péter
Játsszák: Keller-Dénes Emőke, Fülöp József, Hrisztov Toma
Szcenikus: Sári Miklós
Hangtechnikus: Barcsik László
Fénytechnikus: Kuzsella Ákos
Díszítő Vári Zsolt
Rendezőasszisztens: Szabó Nóra
Műhelymunkák: Emőd Kriszta, Vincze Kata, Sári Miklós, Szűcs Viktória, Dudás Péter, Lengyel Viola

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában