Kiskunmajsa

2023.10.23. 13:10

Rávai Mónika: Mi magyarok, mindig is vágytunk a szabadságra – galériával

A nemzeti ünnep napján a Konecsni György Művelődési Központban tartotta megemlékezését a város önkormányzata. – 1956 nekünk nem csak a forradalmat jelenti. Az összefogást és a nemzeti szabadság mindennél értékesebb gondolatát is.

Tapodi Kálmán

Megkoszorúzták az emlékművet

Fotó: Tapodi Kálmán

Visszalapozva történelmünkben leszögezhetjük, mi magyarok, mindig is vágytunk a szabadságra. Szabadságunk eszménye végigkíséri múltunkat, jelenünket s nélküle nincs is jövőnk. Nincs magyar jövő. Jól tudjuk, milyen érték a szabadság. Sokszor megfizettük az árát, arról önként sosem mondtunk le. Nemzetünket a szabadságot jelentő önrendelkezéstől, függetlenségtől és a demokráciától csak erőszakkal lehetett megfosztani. S tudjuk, mit jelent az összefogás is, hiszen a nemzeti sorskérdések összekötötték a cselekvésben a magyart – hangsúlyozta beszédében az egybegyűlteket köszöntő Rávai Mónika alpolgármester. 

A műsorban a Szent Gellért Katolikus Általános Iskola és Óvoda tanulói, egy 1956-os osztály történetén keresztül idézték fel, hogy miként élték meg a forradalmi napokat az akkori fiatalok. A darab írója és rendezője Paál Zsolt, az intézmény tanára volt, a táncokat betanította Zsom Olivér. A színvonalas előadást követően a zeneiskola előkertjében álló Szabadulás szobornál koszorúztak a megemlékezés résztvevői. A szobrot litván fafaragók készítették és 1991-ben állították fel, amikor a szovjet csapatok kivonultak hazánkból.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában