Kecskemét

2023.10.31. 06:50

Mindenszentek, halottak napja: mára szinte összemosódott a két ünnep, pedig különböznek

A katolikus egyházban mindenszentek ünnepén, november 1-jén a megdicsőült, azaz a mennybe jutott és szentté vált lelkeket ünneplik, másnap, halottak napján pedig az elhunytakról emlékeznek meg.

Lizik-Varga Katalin

Illusztráció

Fotó: Shutterstock

Mi arról teszünk tanúságot ezzel az ünneppel is, hogy hiszünk az örök életben – mondta dr. Finta József érseki helynök, a kecskeméti főplébánia plébánosa. Az atya kifejtette, hogy a katolikus tanítás szerint az egyháznak három rétege van. Létezik a zarándok egyház, ezek mi vagyunk, akik itt, a Földön élünk Krisztus követőiként – mondta a plébános.

Hozzátette: van a szenvedő vagy tisztuló egyház, ők azok, akik a tisztító helyen vannak már, de még nem jutottak el a mennyek országába, és van a megdicsőült egyház, a szentek közössége, akiket ilyenkor ünneplünk. Közöttük tiszteljük a már elhunyt, de a mennyországba jutott őseinket és elődeinket is, de különösen is tiszteljük a szenteknek azt a sokaságát, akiknek nagyon sokszor a nevét sem tudjuk − tette hozzá. Mint mondta, a katolikus egyház nemcsak azokat tartja szentnek, akiket hivatalos eljárással pápai döntés nyomán szentté avattak, hanem mindenkit, aki a mennyek országába eljutott. 

A halottak napja is nagyon fontos szerepet tölt be a katolikus egyház életében. Ezen a napon különösen is nagy figyelmet kap az elhunyt szeretteinkről való megemlékezés − mondta az atya. A hagyomány szerint ilyenkor a temetőkben felkeressük elhunyt szeretteink sírjait és gyertyát gyújtva imádkozunk a lelki üdvükért. Az atya elmondta, hogy ennek a hagyománynak a gyökerei egészen az I-II. századig nyúlnak vissza, amikor elkezdtek katakombákba temetkezni Rómában. A keresztények a mártírjaikat is katakombákba temették, és ott az ő sírjaik előtt gyújtottak rendszeresen mécseseket, később pedig gyertyákat. A mécsesnek a gyertyának a fénye az örök világosságot jelképezi – zárta gondolatait a plébános. 

Mindenszentek ünnepén, november 1-jén a Kecskeméti Nagytemplomban 7 órakor, 10 óra 30 perckor, és este 18 órakor is lesz ünnepi szentmise. Ugyanitt halottak napján, november 2-án 7 órakor, 8 órakor, és este 18 órakor tartanak Szentmisét. Emellett november 2-án, 10 órakor a Szentháromság temetőben is tartanak szentmisét. 

Az utóbbi években hagyománnyá vált Kecskeméten, hogy délután 16 órakor a Kecskeméti Arborétum területén található Mária Kápolnában is tartanak szentmisét a meg nem született vagy abortuszban elhunyt magzatokért. A kápolna melletti emlékhelyen pedig megemlékezés is lesz. November 1-jén 17 órakor a történelmi egyházak képviselői a kecskeméti köztemetőben ökumenikus megemlékezésre várják a híveket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában