Lions Gálaest

2023.10.19. 15:08

Idén a kecskeméti Farkas Villa lakói kaptak ajándékba szemüvegeket – galériával

Új szemüveget kaptak szerdán a Farkas Villa lakói a Kecskeméti Szent László Lions Club jóvoltából a Látás hónapja tiszteletére szervezett hagyományos Lions Gálaesten, az Ifjúsági Otthonban.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Bús Csaba

Harsányi Zsuzsanna, a Kecskeméti Szent László Lions Club részéről elmondta: a nyár végén a klubjuk és a Kuti Optika ingyenes szemszűrést végzett a kecskeméti Farkas Villa értelmi sérüléssel élő lakói körében. Néhány évvel ezelőtt valamennyi ott élőt megszűrték, és akiknek szükségük volt rá, azoknak szemüveget ajándékoztak.  

Most azokra került sor, akiknek azóta romlott a látása, vagy új lakóként kerültek az intézménybe. A klub és az optika felajánlásaként hét új szemüveg készült, mintegy 750 ezer forint értékben. A megajándékozott értelmi sérüléssel élő fiatalok közül többen életük első szemüvegét kapták, s volt, aki közel 10 dioptriásat. 

A lions-mozgalom egyik prioritása a látás védelme, melyben a Kecskeméti Szent László Lions Club is hosszú évek óta elkötelezett. A szemüvegek finanszírozásához a Nemzeti Együttműködési Alap pályázatuk is segítséget nyújtott.

A szemüvegeket hivataloson a klub által már hagyományosan, októberben megrendezett Jótékonysági Lions Gálaest előtt adták át, a Hírös Agóra Ifjúsági Otthonban. A rendezvényt idén is támogatta a Hírös Agóra a kedvezményes terembérlettel.

Az esten köszöntötték a közel 200 meghívottat, akiket a klubtagok jóvoltából láthattak vendégül. Így meghívást kaptak a klub által folyamatosan támogatott szervezetek: a Farkas Villa lakói és dolgozói; a Magyar Vakok és Gyengénlátók Bács-Kiskun megyei Egyesületének tagjai; a Juhar utcai Iskola sérült gyerekeket nevelő pedagógusai; a Mosolysziget Értelmi Sérültek Nappali Ellátójának dolgozói és gondozottjai; a Karol Wojtyla Barátság Központ dolgozói és ellátottjai; a Humán Rehab Közhasznú Egyesület, valamint a El-Szabó Kft. által foglalkoztatott megváltozott munkaképességű dolgozók; a kecskeméti nyugdíjas klubok tagjai; a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Pszichiátriai osztályán dolgozók.

A gálára természetesen meghívást kaptak a kecskeméti társklubok, az Első Kecskeméti Lions Club és a Digital Lions Club is. A műsor előtt a Lions Clubok Magyarországi Szövetsége kormányzója Hégely Péter köszöntötte a megjelenteket. A klub munkájának elismeréseként a nemzetközi kormányzó kitüntetését adta át, mely a tavalyi év Béke poszter pályázatának díjnyertes alkotását ábrázolja.

A gálaestre vidám, zenés műsorral készültek. Farkas Gábor és Tapolcsányi László a Farkasvilla lakói dalokkal, a Kerekegyházi Kukujszi Néptáncegyüttes, és a Kodály Iskola néptánc tanszaka fergeteges táncokkal, valamint a Gregus Tárogató Kvartett rajzfilm és operett slágerekkel adtak remek hangulatú műsort, valamennyien felajánlásként. 


 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában