Adományozás

2023.10.14. 10:50

Állatvédőknek szerveznek jótékonysági főzést Baján

A Silver Lélekharang Állatmentő és Állatvédő Egyesületet, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetet is támogathatnak azok, akik kilátogatnak a soron következő Alvégi termelői és kézműves vásárra. Az állatok világnapja alkalmából jótékonysági főzéssel bővítik a szokott programot.

Márton Anna

Ralbovszki Valéria a Silver Lélekharang Állatmentő és Állatvédő Egyesület vezetője

Fotó: Márton Anna

Különlegességgel várják az érdeklődőket, vásárlókat az alvégi kézműves és termelői vásár szervezői október 15-én vasárnap, a Szabadság utca és a Lőkert sor kereszteződésében található közösségi téren.

A már hagyományos, minden hónap második vasárnapján rendezett, bajai és környékbeli, engedéllyel rendelkező házi élelmiszertermelők által kiállított termékek vásárlása mellett ezúttal egy újonnan megalakult, állatvédelemmel foglalkozó civil szervezetet is támogathatnak azok, akik kilátogatnak a helyszínre.

Az állatok világnapja alkalmából jótékonysági főzéssel bővítik a szokott programot, amelynek bevétele a Silver Lélekharang Állatmentő és Állatvédő Egyesülethez kerül, tudtuk meg Kámánné dr. Bari Bernadettől, a városrész önkormányzati képviselőjétől. Egy adománygyűjtő dobozt helyeznek majd ki, ami becsületkasszaként fog üzemelni, akik ételt szeretnének vásárolni, vagy csak támogatni óhajtják az állatvédőket, oda dobhatják felajánlott adományaikat.

Ralbovszki Valéria a Silver Lélekharang Állatmentő és Állatvédő Egyesület vezetője hírportálunknak elmondta, hogy a covid járványt követően elszaporodott a kidobott állatok száma, illetve a nem kívánt szaporulat is emelkedő tendenciát mutat, ezért úgy döntött, szervezett formában ismét elkezd az állatvédelemmel foglalkozni. Az általa üzemeltetett edzőterem törzsvendégei közül sokan támogatták céljait, elképzeléseit, így civil szervezet formájában tudják végezni tevékenységüket.

A munkát már elkezdték, edukációs foglalkozást szerveztek, az állatvédő ebben és az ivartalanításban látja a jövőt. – Természetesen itt nem állunk meg, nagy szeretettel várunk mindenkit, akit érdekel az állatvédelem és tevékenyen szeretne fellépni az állatkínzások és a nem kívánt szaporulatok ellen –mondta Ralbovszki Valéria. Az állatvédő szervezet nem kizárólag a házikedvencek védelmére helyezné a hangsúlyt, a haszonállatok tartási körülményeinek esetleges javítása is fontos sarokkő lesz. 

– Fontos, hogy mi nem a jelenleg is a városban működő többi állatvédő egyesület ellen szerveződtünk, sokkal inkább velük összhangban, egymást segítve szeretnénk dolgozni. A problémát minden esetben az adott helyen szeretnénk megoldani, de lehetőség van kidobott, elveszett kedvencek ideiglenes elhelyezésére is – fogalmazott Ralbovszki Valéria. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában