Kecskemét

2023.09.14. 12:12

Kakasfőző napot tartanak a Műkertvárosban

Szeptember 16-án, szombaton rendezik meg a Kakasfőző Napot a Műkertvárosban, a Vadaspark előtti téren.

Orosz Fanni Flóra

Archív-felvétel

Fotó: Szalay Tamás

Az egésznapos program alatt a kakasfőzésen túl, számos színes és változatos ponttal készülnek a rendezvényre látogató családok, gyerekek számára is. A rendezvény már korán reggel, 7:00-kor elkezdődik, de ekkor még csak a főzőcsapatok érkezését várják. Fél nyolctól közös reggeli tornával köszönthetik a napot a résztvevők. 

A nap hátralevő részében lesz még karaoke verseny, gumicsizmadobó verseny, a főzőcsapatok saját induló dallal is készülnek, és természetesen egy közös ebéd alatt megkóstolhatják a kakasból készült ételeket is a látogatók, ami után sor kerül majd az eredményhirdetésre is. 

A program az díjkiosztás után sem ér még véget, hiszen délután is folytatódik a műkertvárosi mulatság. Lesz például vadaskert kvíz, tombola sorsolás, koncert, és utcabál is. A szombati esemény kísérőprogramai között szerepel a Hírös Veterán autók kiállítása, házi sütemények és pálinkaverseny, ugrálóvár, lovaskocsikázás, véradás és egésznapos arcfestés is.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában