Bács-Kiskun

2023.09.15. 18:38

Gyémántokkal jutalmazták a vármegyei marketinget

Két városmarketing gyémánt is díszíti ezen túl a vámegyei törekvéseket, amelyek az elmúlt években egyik meghatározó irányvonalát, az identitásfejlesztést ismerik el. A kitüntetéseket a Marketing Summit szakmai rendezvényen vette át Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke csütörtökön a Várkert Bazárban – írta közleményében a vármegyeháza.

Tapodi Kálmán

A díjakat Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vette át

Fotó: Sebestyén István

A Marketing Summit Hungary a legnevesebb hazai szakmai találkozó. Itt hirdették ki csütörtökön este az idei Városmarketing Díj pályázat eredményeit. Több kategóriában lehetett pályázni, a győztesek munkáját pedig gyémántokkal ismerték el.

A vármegyék közül egyedüliként kapott magas rangú szakmai elismeréseket Bács-Kiskun Vármegye Önkormányzata. Az ötven szakmai ítészből álló zsűri értékelte, hogy a vármegye arra mutat példát, miként lehet marketing eszközökkel segíteni, erősíteni, építeni a helyi és térségi identitást, s a közösségek közötti együttműködést. A nívós országos szakmai megmérettetésben értékelték továbbá, hogy a „Bács-Kiskun boldoggá tesz” programban a marketingstratégia, a márkaépítés, valamint ezek arculati megjelenésében 2023-ban is kiemelkedő munkát végzett a vármegyei önkormányzat csapata – olvasható a közleményben.

A díjakat Rideg László, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés elnöke vette át az ünnepi eseményen. „Sok éves tudatos és kemény munka eredményét ismerte el a szakmai zsűri, ami nagyszerű visszajelzés a számunkra. Külön öröm, hogy a vármegyei önkormányzat által megvalósított programok, események, kiadványok sokak érdeklődését felkeltették, és erősítették a Bács-Kiskunhoz való kötődést. Sok példát fel lehetne sorolni, de a legaktuálisabb talán a Petőfi emlékév, amelynek keretében a költő munkássága mentén a legkisebbektől a legnagyobbakig sikerrel lehetett megszólítani az embereket minden vármegyei településen” – fogalmazott az elnök.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában