Rendezvény

2023.08.29. 14:34

Szász Károlyra emlékeztek Kiskunhalason

A Gózon István Irodalmi Kör és a Pásztortűz Egyesület a Sóstói Parkerdőben emlékezett Szász Károly (1829–1905) egykori református püspök, lelkész, egyházi író, műfordító életére. A rendezvény résztvevői a lelkész munkásságát idézték fel.

Pozsgai Ákos

A Gózon István Irodalmi Kör és a Pásztortűz Egyesület a Sóstói Parkerdőben emlékezett Szász Károlyra

Fotó: Pozsgai Ákos

A rendezvényen Monda Margit egyesületi tag ismertette Szász Károly életművét, majd Szász Károly Iduna című versét olvasta fel, amely mintegy siratódalként készült első feleségéről. A művet Szász Paulináról írta, akinek írói álneve volt Iduna, és aki a vers születését már nem élhette meg, mert 1853-ban egyéves házasságuk után sorvasztólázban elhunyt. 

Második felesége a kiskunhalasi származású Bibó Antónia (1837–1900) volt, akinek révén sok időt töltött Kiskunhalason. A megemlékezésen elhangzott a hazafias lelkületű Hazámhoz című verse is, amely egyben a korábbi gazdasági-társadalmi viszonyokat tükröző elbeszélés is. A Gózon István Irodalmi Kör tagjai a megemlékezés végén a saját verseiket olvasták fel.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában