Semmelweis-nap

2023.07.01. 15:06

Meghitt ünnepséget tartottak a kalocsai kórházban

A Semmelweis-napot, a Magyar Egészségügy Napját csütörtökön ünnepelték a Bács-Kiskun Vármegyei Oktatókórház Kalocsai Szent Kereszt Kórházában. A tavaly más intézmények mellett Bács-Kiskun Megye Egészségügyéért díjban részesített kórház ünnepsége meghitt, kollegiális hangulatban telt, és amint az emelkedett hangvételű, pozitív végkicsengésű beszédekből kiviláglott: a kórház egyre jobb gazdasági és humánerőforrás mutatók mellett működik, fiatalodik, szó sincs a bezárásáról, ápolási intézménnyé alakításáról.

Tapodi Kálmán

Elismeréseket adtak át az elmúlt egy évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégáknak

Fotó: Zsiga Ferenc

Az esemény alkalom volt arra, hogy a már nyugdíj mellett dolgozók helyére felvett három új orvost 10 szakdolgozót személyesen is bemutassák, valamint elismeréseket adjanak át az elmúlt egy évben kiemelkedő teljesítményt nyújtó kollégáknak. A város, a járás legnagyobb intézménye ünnepségén az esemény nyitányaként a Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendékei kalocsai táncokat adtak elő Dudás Szilvia tanár összeállításában és betanításában. 

Az rendezvényen elsőként Dr. Filvig Géza polgármester mondott beszédet. A városvezető megköszönte a kórház valamennyi dolgozójának, hogy a legjobb tudásuk mellett azon munkálkodnak, Kalocsa és a térség lakossága a legjobb egészségügyi ellátásban részesüljön. A polgármester szerencsésnek nevezte, hogy Kalocsán kórház működik, ezáltal 65 ezer ember egészségügyi ellátása a városból biztosított. Mint mondta, az önkormányzat kiemelten kezeli a kórházat, az itt élők egészségügyi ellátásának biztonságát. „A kalocsai kórház bezárása nincs és nem is volt napirenden” – utalt a polgármester a kórház elé az elmúlt héten szervezett tüntetésre. A kalocsai kórház a Paks2 beruházásnak is ellátási helye lesz. Tudom, ünnep van, de nem tudok elmenni a múlt héten történt sajnálatos esemény mellett, ahol ismét a kórházzal kapcsolatos negatív hangulatkeltés volt a cél. Sajnálatosan a politika eszközévé tették a kórházat. Ezek a „kampányesemények” csak az ottani szónokok érdekeit szolgálták, és városunk hírnevének csorbítására voltak alkalmasak” – mondta a polgármester, majd az ünnepre visszakanyarodva kijelentette: „Örülök, hogy új orvosok jöttek a kórházba, így Önökkel együtt immár őket és köszöntöm, és kívánom nekik, hogy mielőbb érezzék otthon magukat városunkban. Valamennyi kórházi dolgozónak köszönöm az odaadó munkát, és nyugodt körülmények közötti, eredményes gyógyítást kívánok önöknek” – zárta beszédét a polgármester. 

 Az rendezvényen elsőként Dr. Filvig Géza polgármester mondott beszédet. 
Fotó: Zsiga Ferenc

Dr. Gondos Miklós főigazgató beszédében felidézte a Covid elleni küzdelemben való helyt állást, utalt az orosz - ukrán háborúra, amely szerinte nagyon sok mindent, köztük a korábbi fejlesztések ütemélt is kettétörte, így sajnálatosan nagyon sok indokolt fejlesztés háttérbe szorult, jelen körülmények között az ország gazdasági stabilitását kell biztosítani. „A betegellátásból nem veszünk el semmit, mindent kifizetünk. Ha vannak is kisebb kilengések ezen a területen, azért nem mi vagyunk a felelősek, mert erre a helyzetre a világ nem volt felkészülve. Ahogy egy ideje új autót nehezen lehet kapni, mást sem lehet, mert a cégek nem raktárra termelnek, hanem megrendelésre” – sorolta a nehézségeket a főigazgató. Dr. Gondos Miklós a folytatásban szólt arról, hogy egy ilyen helyzetben különösen szükség van a költségek racionalizálására. Ennek eredményeként Kalocsán 20 százalékkal csökkent az energiafelhasználás, amit óriási előrelépésnek nevezett.  Mint elhangzott:„ A másik út a bevételek növelése, amelyért itt szeretnék köszönetet mondani mindenkinek, ugyanis a kalocsai kórház teljesítménye elérte a 2019-es szintet. Nyilvánvaló, hogy ez hatalmas vívmány, mint ahogy az is, hogy az ideálishoz közeli, 72 százalékos az ágykihasználtság, a teljesítmény pedig 96 százalék a mai napon. Azt gondolom, le a kalappal előttetek és köszönöm nektek a helyt állást, hiszen ez a negyedik éve, hogy állunk a fonton. Most már jó lenne egy kis nyugalom, hogy mindenki úgy dolgozhasson, ahogy korábban is. Ugyan a mai nap az ünneplésé, de azért elmondom: szó sincs arról, hogy a kalocsai kórházat be akarjuk zárni. Azért dolgozunk, hogy az ellátás megmaradjon, más terv nincs!”- szögezte le a főigazgató, aki végezetül sok sikert kívánt a dolgozók további munkájához. 

Dr. Gondos Miklós
Fotó: Zsiga Ferenc

A továbbiakban Tóth-Szivós Etelka telephelyvezető mondott beszédet, és mint egyebek mellett aláhúzta: „az elmúlt hónapokban elért teljesítmények azt támasztják alá, hogy az elvárásoknak való megfelelés érdekében a kórház minden dolgozója egyként mozdult a célok elérése érdekében. Az allokáció, azaz a szűkösen rendelkezésre álló erőforrások lehető legjobb módon történő elosztása, az adósság csökkentése tette szükségessé, hogy költséghatékonysági, racionalizációs technikákat alkalmazzunk, mindamellett ne sérüljön a betegek ellátása. Ezért elköszöntünk nyugdíjas orvosaink, szakdolgozóink egy részétől, akiknek hálás szívvel és tisztelettel köszönöm meg több évtizeden át tartó kitartó munkájukat. Az elmúlt félévben három új szakorvossal, 10 új szakdolgozóval, pszichológusokkal bővítettük csapatunkat, akiket sok szeretettel köszöntök körünkben és kívánom, hogy érezzék jól magukat a Kalocsai Szent Kereszt Kórházban, legyenek a közösségünk tagjai és segítség a magas, betegbiztonságot támogató, humánus, empatikus betegellátást.” – mondta telephelyvezető.

Tóth-Szivós Etelka telephelyvezető is beszédet mondott 
Fotó: Zsiga Ferenc

Az ünnepség végén Zohren Toby, a Kalocsai Liszt Ferenc Alapfokú Művészeti Iskola növendéke és tanára, Gruben Tamás tenorkürtre írt darabokat adott elő. A meghitt hangulatú ünnepség állófogadással zárult. 

Fotó: Zsiga Ferenc

 



 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában