Beruházás

2023.07.06. 17:26

Befejeződött az ökoturisztikai központ építése a lakiteleki Tőserdőben

Befejeződött az ökoturisztikai központ építése a Tőserdőben. A turisztikai fejlesztés mintegy 200 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatás segítségével, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósult meg.

Vajda Piroska

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult beruházás több elemből áll: megépült az Ökoturisztikai Központ, benne rendezvénytérrel, kiállítótérrel, információs ponttal és ajándékbolttal

Forrás: Lakitelek Önkormányzata

A beruházásról kiadott sajtóközlemény szerint, a lakiteleki önkormányzat kiemelt figyelmet fordít a turizmus tudatos fejlesztésére, ezen belül is a turisztikai attrakciók minőségének és vonzerejének javítására, továbbá az egyes elemek összekapcsolására, egységes arculat kialakítására. 

A Széchenyi 2020 program keretében megvalósult beruházás több elemből áll: megépült az Ökoturisztikai Központ, benne rendezvénytérrel, kiállítótérrel, információs ponttal és ajándékbolttal. 

Mivel Lakitelek környékén is folyamatosan bővül a kerékpárút hálózat, az ökoturisztikai központ a kerékpáros turisták számára egy biztos pont lesz a jövőben, ahol nem csak információkhoz juthatnak a helyi és térségi látványosságokról, de egy kerékpáros szervizpontot is várja őket. 

Az önkormányzat tervei szerint a fogadóépületben lesznek majd természeti oktatással kapcsolatos kiállítások, előadások, illetve tematikus Zöld napok. Emellett szeretnének a Tőserdővel, természettel kapcsolatos fotós és művészeti kiállításokat, konferenciákat, szakmai napokat szervezni, amelyek bárki számára látogathatóak lesznek. 

Az ökoturisztikai központ megálmodóinak célja, hogy a természetvédelem fontosságát és lehetőségeit a lehető legtöbb emberhez eljuttassák. Ennek megfelelően igyekeznek az oktatási intézményekkel is együttműködni, a bölcsődétől az iskolákig minden korosztálynak informatív, ugyanakkor szórakoztató programokat összeállítani. Az épület hivatalos átadását augusztusra tervezik, ettől függetlenül azonban már működik a központ. 

Az önkormányzat tervei szerint a fogadóépületben lesznek majd természeti oktatással kapcsolatos kiállítások, előadások, illetve tematikus Zöld napok
Forrás: Lakitelek Önkormányzata

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában