Vállalkozói verseny

2023.06.03. 12:16

Környezettudatos ültethető ceruza ötlete nyerte a hetedik 5letből jövő! versenyt

Az 5letből jövő! középiskolásoknak szóló vállalkozói verseny döntőjébe jutott fiatalok ötletei remekül szemléltetik, hogyan képzeli el a fiatal generáció a jövő vállalkozásait. A fenntarthatóság és a digitalizáció kérdése idén is nagy figyelmet kapott a versenyen. Már elindult a előjelentkezés a 8. évadra, amire ismét várják a 9–12. évfolyamos diákok jelentkezését 3–5 fős csapatokban.

Lizik-Varga Katalin

A zsűri döntése alapján végül az 1. helyezést a Meridia sepsiszentgyörgyi csapata vihette el.

Fotó: Lizik-Varga Katalin

Idén 3 országból – Magyarország, Románia, Szlovákia – és 34 városból érkeztek a versenyzők, összesen 63 regisztrált csapattal indult a hetedik 5letből jövő! verseny. Az 1+1 millió forintos fődíj mellett a diákoknak azért is érdemes részt venniük a vetélkedőben, mert hasznos kapcsolatokra tehetnek szert, fejlődhetnek egyebek mellett a csapatszellem, projektszemlélet és a problémamegoldó képesség területén.

 

Féléves felkészülési időszak – az 5lettől az üzleti tervig

A játékos alapokra épülő féléves vállalkozói verseny során a diákok a vállalkozás alapítás főbb lépésein keresztül versenyeztek a döntőbe jutásért, e-mentorok és diákszurkolók segítségével.

Az 5letből jövő! verseny egyik különlegessége, hogy a jelentkezéshez nem szükséges sem közgazdaságtani előismeret, sem vállalkozói háttér. Évről évre bizonyítják a csapatok, hogy nem e két tényezőtől függ a diákok versenyen nyújtott teljesítménye.

Az online fordulók tananyaga és feladatai egymásra épülnek; a mérföldkövek egy valódi vállalkozás előkészítését szimulálják. A mérföldkövek segítik a csapatokat abban, hogy mérlegeljék ötletük megvalósíthatóságát gazdasági és pénzügyi szempontok mentén, majd továbbfejlesszék azt megvalósítható üzleti modellé, majd üzleti tervvé.

„Már az első mérföldkőtől kezdve nagyon izgalmasak voltak a feladatok, és nem gondoltuk volna, hogy ilyen mértékű szellemi tőkére tehetünk szert, ami egészen a startupoktól kezdve a vállalkozás beindításától a vállalkozás vezetéséig terjed. A legfontosabb kompetenciáinkat is fejleszthettük, mint például a csapatban történő munkát. Összességében nagyon pozitív élmény volt egy ilyen verseny résztvevőjének lenni, és reméljük, hogy jövőre is lesz ilyen, mert számos barátunknak, akiknek ajánlottuk a versenyt, már most jelentkeznének" – nyilatkozta az egyik versenyző.

A 63 csapatból a korábbi évadok hagyományai szerint a legjobb 5 kapta meg a lehetőséget, hogy egy szakértőkből és befektetőkből álló zsűri előtt prezentálja kidolgozott vállalkozási ötletét.

A verseny felkészítő napján a közösségépítés kapott hangsúlyt. A döntő színvonalas helyszínét, valamint a szállást a versenyzők számára a Four Points by Sheraton Hotel Kecskemét biztosította.

A csapatépítő programok évről évre meghatározó részét képezik az 5letből jövő! versenynek, hiszen a vállalkozói ismeretek megszerzése mellett a hasznos kapcsolatok és az – akár határokon is átívelő – barátságok adják a verseny egyik legnagyobb értékét.

A 63 csapatból a korábbi évadok hagyományai szerint a legjobb 5 kapta meg a lehetőséget, hogy egy szakértőkből és befektetőkből álló zsűri előtt prezentálja kidolgozott vállalkozási ötletét.
Fotó: Lizik-Varga Katalin

 

Így képzelik el a fiatalok a jövő vállalkozásait: a döntőbe jutott vállalkozásötletek

A fiatalok ötleteinek középpontjában idén is a fenntarthatóság és a digitalizáció állt. A döntős projektek között két tömegközlekedést ösztönző applikáció is szerepelt, de az oktatással kapcsolatos előremutató kezdeményezések is megmozgatták a fiatalok kreativitását.

A verseny gyakorlatias szemléletét az is mutatja, hogy idén a legmegvalósíthatóbb ötlet mellett a legerősebb profitkilátású ötletet, valamint a leginnovatívabb ötletet is különdíjjal jutalmazták.

A szakemberekből és befektetőkből álló zsűri tagjai: dr. Kárpáti József, a Neumann János Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja, Héjja János, a Peki Restaurant Kft. ügyvezetője, dr. Várady Zoltán, a Városi Alapkezelő Zrt. vezérigazgatója, Versegi Ádám, az Ápoló Klub Kecskemét ügyvezetője.

A zsűritől kapott elgondolkodtató kérdéseken túl a csapatok hasznos tanácsokat és véleményeket ismerhettek meg, hogy milyen formában lehet az ötletüket valódi vállalkozássá alakítani, és elindítani, illetve később akár továbbfejleszteni.

 

Ki vitte el a fődíjat?

A zsűri döntése alapján végül az 1. helyezést a Meridia sepsiszentgyörgyi csapata vihette el. A csapat egy környezettudatos ültethető ceruza ötletét mutatta be a zsűrinek és a nézőközönségnek.

Az 1 millió forintos fődíjat a Városi Alapkezelő Zrt. képviseletében dr. Várady Zoltán nyújtotta át. A csapat jól gazdálkodott a verseny során használt virtuális bankkártyán lévő pénzzel – így ebből szintén 1 millió forintot vihettek haza.

A 2–5. helyezett csapat is pénzdíjakkal gazdagodott, valamint három különdíj is kiosztásra került. Ebben az évadban mindent vitt a fődíjas csapat, hiszen a három különdíjat is nekik ítélték a felajánlók:

A legmegvalósíthatóbb ötlet különdíja – átadta: Kovács Balázs és Balás Dávid, Digitlean Kft.

A legerősebb profitkilátású ötlet különdíja – átadta: Kollár Csaba, vállalkozó, üzletember.

TERMOSTAR innovációs díj – átadta: Horváth Attila, KECSKEMÉTI TERMOSTAR Hőszolgáltató Kft.

Idén 3 országból – Magyarország, Románia, Szlovákia – és 34 városból érkeztek a versenyzők, összesen 63 regisztrált csapattal indult a hetedik 5letből jövő! verseny.
Fotó: Lizik-Varga Katalin

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában