Felújítás

2023.05.13. 15:14

Rekordidő alatt újult meg teljesen az áruház Foktőn – galériával

Máris rengeteg és nagyon pozitív visszajelzést kapott az összesen 230 millió forintból megújult, a Hunor Coop Zrt. üzemeltetésében lévő áruház, amelynek felújítását a Magyar Állam a Magyar Falu Programon keresztül, 58 millió forint vissza nem térítendő forrással támogatta – hangzott el a korszerű, minden helyi igényt kielégítő üzlet ünnepélyes keretek közötti átadásán pénteken, Foktőn.

Zsiga Ferenc

Balról: Mészáros Zoltán, a Hunor Coop Zrt. elnök-vezérigazgatója, Font Sándor országgyűlési képviselő, Tamás Sándor, a kalocsai Híd-Coop Zrt. elnöke és Bakai Károly, Foktő polgármestere avatták fel az áruházat

Fotó: Zsiga Ferenc

A közel 150 éve épült, településképi szempontból jelentős, mindig is kereskedelmi, szolgáltató célokat szolgáló épület rekonstrukciója rekordidő, 10 hét alatt, a nagy üzletláncok áruházai mintájára valósult meg. Az áruházat Font Sándor országgyűlési képviselő, Bakai Károly polgármester és Mészáros Zoltán, a társaság elnök-vezérigazgatója avatta fel és adta át a vásárlóknak.

A falu életében mérföldkőnek számító eseményre a helyi óvodások és a népdalkör tagjai szívet-lelket melengető műsorral készültek. Fellépésük egyik érdekessége, hogy abban az üzletet évtizedek óta vezető Mészáros Bélát és családtagjait, egyben munkatársait dallal és verssel köszöntötték. 

Mészáros Zoltán, a szentesi székhelyű cég vezetője meglepő jártassággal, még a helyeiknek is újdonságokkal szolgálva ismertette a nagy múltú épület történetét. Mint felidézte, az épületet több mint 150 éve Weisz Jakab zsidó kereskedő építtette, benne italkimérés, vegyes kereskedés, magtár és borbélyüzlet működött. Miután a magtár kiürült, azt a falu táncháznak is használta, mely igen közkedvelt volt a helybéliek körében. A foktői ABC az 1950-es évek végétől működik élelmiszerboltként. Az elmúlt évtizedekben két alkalommal, 1971-ben és 2006-ban került felújításra, de ezek inkább a terület bővítését célozták meg. Először az üzlet melletti italbolt egy része, majd a megmaradt rész került az üzlethez. A részleges rekonstrukciók után a bolt megérett a teljes felújításra. Az áruház komplett hőszigetelést kapott, a kivitelezésnél - mint a többi felújított bolt esetében - az energiatakarékosság volt a meghatározó. Kicserélték az eladótér teljes bútorzatát, valamint a teljes hűtőfelület. Az új berendezés igazodik a 21. század vásárlási szokásaihoz, követelményeihez.

– Büszkék vagyunk arra, hogy még egy üzletet sikerült becsatlakoztatni a korszerű, modern és energiatakarékos áruházaink sorába. A felújítást követően az üzlet az eddig megszokott, illetve az új húspultnak, eladótérnek köszönhetően attól bővebb áruválasztékkal várja a vásárlókat – hangsúlyozta a vezérigazgató, aki hozzátette a foktői üzlet hat embernek biztosít munkahelyet.

Font Sándor országgyűlési képviselő szerint a kormány egyik legsikeresebb programja a kizárólag hazai forrásból finanszírozott Magyar Falu Program. Soha ennyi figyelem nem irányult a kistelepülésekre, és ebbe beletartozik a boltok, kisebb üzletek támogatása, fejlesztése. Az egyes programelemek célja, hogy a kisebb települések se legyenek hátrébb sorolva az állami és önkormányzati szolgáltatások elérése tekintetében, ne ez legyen az elvándorlás oka a kistelepülésekről. Mint hangsúlyozta, ugyan jelentős, de mégis csak kisebb részét adta a Magyar Falu Program ehhez az üzlethez, a fejlesztési forrás közel kétharmadát a vállalkozó csoport biztosította. – Ez azt jelenti, hogy bizakodnak! Bizonyosan jól döntöttek, hiszen Foktő egy ikonikus hely, Duna- parti település, turisztikai vonzerővel. Az épülő Duna-híd és a tovább fejlődő Viterra Növényolajgyár még inkább felhelyezi Foktőt a fejlesztések, a turizmus térképére. A vállalkozó cég jó szemmel, jó időben vette észre ezt a még kiaknázatlan lehetőséget, hogy itt érdemes a Magyar Falu Program forrása mellé oda tenni a jelentős saját erőt – mondta a képviselő. 

Bakai Károly felidézte, hogy múlt év őszén a cég még a bolt felújítás alatti bezárásán gondolkodott, de az önkormányzat felajánlotta, hogy az iskolaépületben bérleti díj nélkül helyet biztosít az átmeneti, ideiglenes működéshez. Ez a visszajelzések szerint jó ötletnek bizonyult, a korábbi forgalmat és bevételt realizálták a vásárlók kitartásának köszönhetően. A polgármester végül az egész falu nevében megköszönte Magyar Falu Program támogatását, a befektetett forrást és energiát Hunor Coop Zrt-nek.

A beszédek elhangzását követően Font Sándor, Mészáros Zoltán és Bakai Károly vágta át a nemzeti színű avatószalagot, az esemény végén a cég munkatársai bemutatták az üzletet a vendégeknek. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában