Világtalálkozó

2023.05.24. 20:40

Majsai Balogok találkoztak: a rokonságból a 4 évestől a 97 évesig sokan eljöttek – galériával, videóval

Emlékfa-ültetéssel tették még emlékezetesebbé harmadik „világtalálkozójukat” a majsai Balogok. Az egyre terebélyesedő családfa ágai mind az ősapához, Balog István redemptushoz és annak dédunokájához, Balog Jánoshoz kötődnek.

Tapodi Kálmán

Balogok találkoztak Majsán

Fotó: Tapodi Kálmán

Majd félszázan gyülekeztek május közepén a majsai Széktósoron, ahol Balog Attila portján vette kezdetét a „világtalálkozó”. A sorra érkező ismeretlenek és ismerősösök mosolyogva köszöntötték egymást és hamar szót értettek, miközben a jókorára nőtt családfán keresgélték az elődök neveit. Bakstól kezdve Füléig, közel húsz településről érkeztek a távolabbi és közelebbi rokonok, akik mind hoztak magukkal egy kis földet lakóhelyükről. A redemptus emlékfa-ültetésnél így elegyedett a nagykátai és az üllési föld a majsaival. 

A házigazda Balog Attila nevelte a gesztenyefa-csemetét, aminek elültetésénél ott volt a család „élő emlékezete”, a 97 éves Balog Erzsi néni és a 94. születésnapját akkoriban ünneplő Balog János bácsi is. A faültetésbe még a legkisebb résztvevő is bekapcsolódott és a csoportkép készítése előtt együtt énekelték el az alkalomra született Redemptus nótát, melynek utolsó soraival is tisztelegtek az ősapa előtt: „egy családban, egy a vérünk/nem felejtünk, amíg élünk/Balog István áldott legyél/míg a Földön egy Balog él”.

Hogy ismét összejött a nagy család az elsősorban Balog Csabának, Hegedűsné dr. Abonyi Katalinnak és Halász Ildikónak köszönhető, akik két éve egy internetes családkutató oldalon találtak egymásra. Mindhárman keresték famíliájuk eredetét, a Balogokat és hamar kiderült, hogy távoli rokonok. – Az egyik legrégebbi és legszerteágazóbb Balog família mi vagyunk Kiskunmajsa történetében – fogalmazott a Lajosmizsén élő Balog Csaba, aki úgy hat-hét éve kezdte kutatni családjának majsai felmenőit.

Az adatközlők és a saját kutatásaik eredményeit már egy kiadványban is összefoglalták a múlt évben tartott első találkozójukra. Az alapos feldolgozásból az is kiderül, hogy Majsán több egymástól különböző Balog család létezett, és szinte mindegyiknek volt megkülönböztető ragadványneve: Kopasz Balog, Vörös Balog/Betyár Balog, Lódri Balog, Andóczi-Balog.

A majsai Balogok között az egyik legrégebbi Balog István, aki 1746-ban már a kiskunmajsai redemptusok között szerepelt; előbb 100, majd 1752-ben újabb 62 rajnai forint értékben váltott meg földet, s ezzel teljesítette a vállalható legmagasabb redemptios összeget, a 150 forintot.

A redemptus Balog István nagykátai származású és mint a végrendeletéből kiderült, meglehetősen jó vagyoni helyzetű volt. Földjei, ökrei, tehenei, lovai is voltak. A családjával előbb Alpárra, majd 1737 körül Üllésre költözött és ott próbálkozott a megkapaszkodással, majd az egész falu 1743-as átköltözésével értek végül ők is révbe Majsán. Balog István 1696 körül született és 70 évesen hunyt el Kiskunmajsán.

A családi ágak teljes feltárása azonban szinte reménytelen, mert az ősapának akár tízezernél is több leszármazottja lehetett mostanáig. 

A „világtalálkozós” Balogok ősapja Balog János 1816-ban született Majsán és Balog István redemptus dédunokája volt. Háromszor nősült – először 17, utoljára 57 éves korában – és a három feleségétől összesen 18 gyermeke született, akik közül tizenegy érte meg a felnőtt kort és kötött házasságot. Balog János első gyermeke 19 éves korában született, az utolsó gyermekáldásnál pedig már 67 éves volt. 1886-ban, 70 évesen hunyt el tüdővészben.

– A redemptus-fa ültetésében 4 évestől a 97 évesig vettek részt a rokonságból, csaknem egy évszázadot ívelve át, életkorban, időben, térben. Ez a tény pedig reményt adhat mindannyiunknak, hogy nemcsak múltunk és talán már egy kis közös jelenünk van Balogokként, de jövőnk is lehet – jegyezte le a találkozó kapcsán Balog Csaba.

A találkozó nem ért véget a faültetéssel, mert a beszélgetések sora a városszéli Ökotanyán folytatódott, ahol könnycseppeket előcsalogató régi fényképek és történetek is előkerültek. 

„Talán egyszer nemcsak egymásnak, rokonoknak, de a többi majsai családnak is példát mutathatunk az ősök tiszteletéről, kitartásról, alázatról, összefogásról, feltétel nélküli elfogadásról és a rengeteg szeretetről.” – vélekedett az újbóli találkozás kapcsán Balog Csaba.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában