Könyvbemutató

2023.05.15. 20:45

Kötetbe foglalták Kiskunfélegyháza értékeit – galériával

A Városalapítók Hete Hagyományőrző és Kulturális Fesztivál nyitó eseményeként hétfőn mutatták be a Kiskunfélegyháza kincsei című könyvet, amely a város helyi értékeit gyűjti egy csokorba és tárja a nagyközönség elé. A könyv alapján tizenöt tablóból álló vándorkiállítást is készült, amit szintén hétfőn láthatott először a félegyházi közönség.

Vajda Piroska

Az ünnepélyes bemutatót az országosan is ismert szecessziós városháza dísztermében tartották.

Fotó: Vajda Piroska

A fotókkal gazdagon illusztrált impozáns kötet ünnepélyes bemutatóját az országosan is ismert szecessziós városháza dísztermében tartották. A város egyik legimpozánsabb jelképe védett örökség kategóriában került be a helyi értékeket felvonultató albumba. 

Csányi József, polgármester, a helyi értéktár bizottság elnöke köszöntőjében arról beszélt, hogy a könyv segítségével Félegyháza múltjával és jelenével kapcsolatban széleskörű tudás birtokába kerülhetünk. Olyan tudáséba, amely meghatározza a jövőnket. Felidézte, hogy a város közel 280 éves történelme során a félegyháziak számos olyan értéket hoztak létre, melyekre joggal lehetünk büszkék nem csak határon belül, hanem az egész világon. De nem csak tárgyi emlékeket adott félegyháza a világnak, hanem kiemelkedő jeles személyiségeket is – hangsúlyozta a polgármester.  

A könyv megvalósításának egyik mozgatórugója Mészáros Márta, a Kiskun Múzeum igazgatója, a helyi értéktár bizottság elnökhelyettese volt. A könyvbemutatón elmondta, az az igazi érték az, ami örök érték. Ami hasznos, ami maradandó, mérce, példa, ami szép, jó és jobbá teszi a világot.

Felidézte, hogy a Hungarikum törvény iránymutatása alapján 2013-ban hozta létre a helyi képviselő-testület a Kiskunfélegyházi Értéktár Bizottságot, amely elkezdte a helyi értékek feltárását. Ezeket egy évtizedes kutató- és gyűjtőmunka után tizenegy kategóriába sorolva tették közzé a könyvben és a vándorkiállítás tablóin. Így a szakrális örökség, védett örökség, sokszínű tudomány, sokszínű művészet, sokszínű kultúránk, gasztronómia, legendás testnevelők, legendás edzők, olimpikonok és sportbüszkeségeink címszó alatt csaknem száz érték, értékes pályafutás bontakozik ki az olvasók és a kiállítás nézői előtt. Mészáros Márta azt is elmondta, hogy a könyvet és a kiállítást a Hungarikum Bizottság támogatásával, nagyon sok ember munkájával valósították meg. Közülük is kiemelte, Kiskunfélegyházi Toruinform Iroda vezetőjét, Olasz Anitát, akinek a szakmai irányítása nélkül a kötet nem készülhetett volna el. 

Az ünnepélyes könyvbemutatót a Balázs Árpád Alapfokú Művészeti Iskola növendékeinek műsora, Gombás Bende és Keserű Benedek előadása tette még teljesebbé. 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában