Neumann János Egyetem

2023.05.25. 19:08

Komoly lehetőségeket kínál a kecskeméti egyetem és a szegedi szakképző együttműködése – galériával

Együttműködési megállapodást írt alá a Neumann János Egyetem és a Szegedi Szakképzési Centrum (SZC) csütörtökön az egyetem Műszaki és Informatikai Karának Deák Ferenc termében. A megállapodás célja, hogy a két intézmény közötti szakmai együttműködés kereteit és feltételeit meghatározza, partneri viszonyukat elmélyítse. 

Lizik-Varga Katalin

Aláírták az együttműködést

Fotó: Lizik-Varga Katalin

Az aláírás előtt dr. habil. Fülöp Tamás, a Neumann János Egyetem rektora elmondta, hogy úgy gondolja, közös felelősségük, hogy az informatikai, műszaki területre igyekezzenek növelni a felsőoktatásban tovább tanuló fiatalok létszámát. Mint mondta, hatalmas kereslet van a munkaerőpiac szempontjából ezekre a területekre, és most már jelentős mértékben elismeri ezeket a szakmákat a munkaerőpiac is. Úgy gondolom, hogy ez az együttműködés egy nagyon komoly lehetőséget jelent – tette hozzá a rektor.  

Az egyetem rektora azt is elmondta, hogy az idei felmérések alapján biztosan állíthatják, hogy három hónapon belül a Neumann János Egyetemen diplomázó hallgatók 80 százaléka elhelyezkedik a munkaerőpiacon. Ez azt jelenti, hogy a diploma megszerzése után a hallgatók döntő része megjelenik a térségi munkaerőpiacon és az itteni vállalatokat, cégeket tudják majd segíteni.  

Erdélyi Margit, a Szegedi Szakképzési Centrum főigazgatója elmondta, hogy ez az alkalom egy hosszas előkészítő munka eredménye, illetve ezzel egy olyan hiánypótló részt emelnek be a Szegedi Szakképzési Centrum repertoárjába, ami eddig nem volt. 

Van ugyan együttműködési megállapodásunk más egyetemekkel, de ezen a területen nincs – mondta a főigazgató. Azt is látjuk, hogy ezek a területek - a logisztika és szállítmányozás, illetve az informatika és távközlés olyan területek, ahol a munkaerőpiac felvétel korlátlan –tette hozzá. Mint mondta, várják az iskolákból kiérkező tanulókat, várják azokat, akik nem csak középfokú, hanem felsőfokú ismeretekkel rendelkeznek ezeken a területeken. Hozzátette: szükség van arra, hogy a középiskolák, technikumok és az egyetemek együttműködjenek, ugyanis nincs jobb megalapozása egy szakirányú felsőoktatási továbbtanulásnak, mint egy technikumi jól megalapozott szakmai tudás. A főigazgató arról is beszélt, hogy úgy véli, a Neumann János Egyetemmel való együttműködés után egyenes út várja a tanulókat a felsőoktatás irányába, mely után a munkaerőpiacon egy jól használható tudással kilépve szolgálják majd a nemzetgazdaságot. 

Blatt-Bogdány Csilla Petra, a Szegedi SZC Gábor Dénes Technikum és Szakgimnázium igazgatója elmondta, hogy intézményükben jelenleg öt ágazatban folyik oktatás. Igyekszünk ezáltal mind a diákjainknak, mind a szülőknek mind pedig a munkaerőpiacnak megfelelni, hogy olyan oktatott szakmákat tudjunk előhívni, olyan iskolai programokat és lehetőségeket tudjunk megszervezni, amelyek megfelelnek nekik – mondta az igazgató. 

Mint mondta, az egyetemmel való együttműködés biztosítja az informatika és távközlés, valamint a közlekedés és szállítmányozás ágazatok diákjai számára azt, hogy egy új út nyíljon meg számukra a továbbtanulás területén.  
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában