Méhek

2023.05.19. 12:25

A Mézkirálynő látogatott el a kecskeméti óvodába − galériával, videóval

Mohácsi Klaudia, avagy Mézkirálynő látogatta meg a Corvina Óvoda Ifjúság Úti Óvodáját péntek délelőtt, akit követtek méhei is, hogy együtt bepillantást engedjenek a gyerekeknek a mézkészítő méhecskék életébe és megismerjék az élet fenntartásához nélkülözhetetlen szerepüket.

Horváth Péter

Mohácsi Klaudia, avagy Mézkirálynő mesélt a méhek életéről a gyerekeknek

Fotó: Bús Csaba

Az óvoda 110 gyermeke hallgathatta Mohácsi Klaudia meséjét − aki maga is méhész −, melyből megismerhették a méhek életét, szerepüket az ökológiai rendszerben, valamint a mézkészítés rejtelmeit is. 

Ezután a vállalkozó kedvű ovisoknak különleges élményben lehetett részük, beöltözhettek méhésznek és mindenki megnézte a Mézkirálynő kaptárban érkezett társait. A esemény mézkóstolással zárult.

Fodorné Ivony Zsuzsa intézményvezető-helyettes érdeklődésünkre elmondta, hogy óvodájukban az egész hét a méhekről szólt, hiszen 2003 óta zöld óvodaként működnek, és nagyon fontosnak tartják a környezetvédelmi nevelést, amit egészen fiatal korban érdemes elkezdeni. Fodorné Ivony Zsuzsa hangsúlyozta, fontos, hogy a környezettudatos neveléssel mintát adjanak a gyermekeknek. − Gyermekkorban is nagyon sokat át lehet adni a zöld szemléletből, hiszen az óvodapedagógusok mintát, vagyis példát adnak, és a kicsik ez alapján tanulják meg, hogy mennyire óvják a környezetüket későbbi életükben − fogalmazott a vezetőhelyettes.

Az eseményen Pászti András képviselő volt jelen az önkormányzat részéről.

A cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában