Év embere-jelölt

2023.02.01. 14:31

Több százezren hallgatják dr. Domján Mihály félegyházi pszichológus podcast-sorozatát

A Petőfi Népe és a baon.hu keresi 2022 Év emberét! Olvasóink dönthetik el, hogy ki kapja a megtisztelő díjat. A következő napokban bemutatjuk a tíz jelöltet. Az alábbi cikkünkben dr. Domján Mihály kiskunfélegyházi pszichológust ismerhetik meg.

Vajda Piroska

Dr. Domján Mihály pszichológus

Forrás: Beküldött fotó

Az Év embere-jelöltünk, dr. Domján Mihály pszichológus podcast-sorozatával és a közösségi médiában megjelenő írásaival, megosztásaival nyújt mankót azoknak az embereknek, akiknek az életük válságban van, vagy éppen útkeresés közben vannak. Az ingyenesen elérhető podcasteknek több százezres hallgatósága van, hazánkban és világszerte követik a félegyházi szakember műsorát. 

Dr. Domján Mihály az elmúlt két évben ötvenhat podcastot tett közzé ingyenesen. Ezek a beszélgetések legtöbbször olyan témákat, problémákat dolgoznak fel, melyek sok embert érintenek. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy több százezer letöltésnél járnak. Nemcsak szűkebb környezetében, hanem országosan, sőt külföldön is, közel 100 országban hallgatják. A hallgatók többsége hazánkból való, de Németországban, az Egyesült Királyságban, Romániában és Ausztriában is hallgatják a pszichológusi podcasteket. 

Grúziából, Szingapúrból, Kínából, Ausztráliából, Közép-Amerikából is kap üzenteket a félegyházi pszichológus. 

A podcastek népszerűségét az is jelzi, hogy dr. Domján Mihály egyre több felkérést kap, országszerte tart előadásokat, és a Magyar Televízió műsoraiban is rendszeresen számítanak a véleményére és tanácsaira. 

Röviden szóval fenekestül felforgatta Domján Mihály életét a podcast-sorozat, amire két és fél évvel ezelőtt gondolni sem akart, hiszen korábban minden online fórumtól elzárkózott, a személyes tanácsadás híve volt. Ezt a felfogást a pandémia okán kényszerült megváltoztatni. De egy cseppet sem bánta meg, hogy nyitott a 21. század kínálta informatikai lehetőségek irányába – mondta el lapunknak. Hozzátette, ma már annyira elfoglalt, hogy új klienseket nem, vagy csak nagyon keveset tud fogadni. Azt is elárulta, hogy a munkája mellett folyamatosan képezi magát, jelenleg a Szegedi Orvostudományi Egyetem pszichoterápiás képzésében vesz részt, emellett pedig csoportos tréningeket is szervez. Ezek is olyan népszerűek, hogy a világ számtalan pontjáról vannak érdeklődők, akik online formában kapcsolódnak be a tréningbe.  

A pszichológus szerint, a több mint két éves gyakorlati tapasztalat és a fent említett egyetemi képzés is hozzájárul ahhoz, hogy a podcastek egyre sikeresebbek, szakmailag magasabb színvonalúak.

A hallgatók folyamatos visszajelzései is tükrözik az előrehaladást. Dr. Domján Mihály ugyanis nagyon sok pozitív, hálás üzenetet, levelet kap, melyek azon túl, hogy megerősítik, bíztatást is adnak ahhoz, hogy minden hónapban újabb témákkal jelentkezzen. A beszélgetéseket a Rádió Smile stúdiójában rögzítik, beszélgetőpartnere továbbra is Zakar Anita rádiós műsorvezető. 

A pszichológus azt is elmondta, hogy a témákat a munkája során felvetődő problémák vagy a levelekben megfogalmazott igények alapján választja ki. Az eddig megjelent podcastek közül az egyik legnagyobb érdeklődést az alkoholbetegekkel kapcsolatos négyrészes beszélgetés, a huszonévesek motiválásáról szóló háromrészes felvétel és Ha szarul vagy, ezt hallgasd meg című beszélgetés váltotta ki. Ezek olyan időtálló témák, amelyek mindig aktuálisak, hiszen mindig van, akit megérint, ezért is olyan nagy a hallgatottsága – magyarázta a szakember. 

Ám, aki hallott már Domján Mihály podcast-sorozatából egyet is, az jól tudja, hogy népszerűsége annak is köszönhető, hogy ezek a beszélgetések életszerűek, jó hangulatúak, humorosak és könnyedek. Nemcsak a tájékoztatás a célja, hanem a szórakoztatás is. 

Azoknak segít ez a podcast-csatorna, akik nyitottak a változásra, akik már tartanak valahol az önismeret útján, akik próbálják megérteni az életüket 

– fogalmazott a pszichológus. Tőle azt is megtudtuk, hogy újdonságként a jövőben könyvajánlókat is szeretne közkinccsé tenni. Kedvenc olvasmányaival az olvasást is szeretné népszerűsíteni. Nemcsak szakmai, hanem szépirodalmi műveket is ajánl majd a hallgatóknak. Olyan könyveket, amelyek lelki táplálékként, építőleg hatnak az olvasókra.

Domján Mihály azt elmondta, nemcsak a hallgatói, de ő is gazdagodik a podcastek által, hiszen nagyon sokat tanul a műsor készítéséből, gyarapodik az informatikai tudása és a közösségi média felületeit is bátrabban használja. Mindazonáltal számára is fontos, hogy kilépjen a komfortzónájából, hogy új energiák, új élmények érjék, új emberekkel ismerkedhessen. Azt is megtudtuk, hogy a podcastok készítése, a tanulás és a munka mellett előadásokat tart és blogot ír. Idén is felkérték a Budapesti Dokumentumfim Fesztivál civil nagykövetének. Továbbra is támogatja a donor hozzátartozók és transzplantáltak csoportját, akiknek havonta egy alkalommal tart foglalkozást karitatív jelleggel. 

Dr. Domján Mihály azt tapasztalja, hogy az embereknek szükségük van meghallgatásra, együttérzésre, figyelemre, akár csak néhány jó szóra. Minden tevékenységével ezt tartja szem előtt.

Év embere: 
 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában