Kiállítás

2023.02.03. 20:08

Nyugtalan idők festményeken a kecskeméti Hírös Agórában– galériával

Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész Nyugtalan idők című tárlata nyílt meg pénteken Kecskeméten, a Hírös Agórában. Az ismert alkotónak először látható önálló kiállítása a hírös városban.

Sebestyén Hajnalka

Fotó: Sebestyén Hajnalka

A pénteki megnyitóra nagy számban érkeztek helyi alkotóművészek, művészetkedvelők. A közönséget elsőként Barta Dóra, a Hírös Agóra ügyvezető igazgatója köszöntötte. Kiemelte az intézmény számára fontosak a különböző tárlatok, melyek amellett, hogy közösségi élményt nyújtanak, belső üzenettel is bírnak. Szurcsik József Munkácsy Mihály-díjas magyar festőművész, grafikus, képzőművész már fiatalon kiemelkedett kortársai közül a markáns stílusa miatt. Munkásságát számos díj fémjelzi, alkotásaiból több közgyűjteményeket gyarapítja. A most bemutatott Nyugtalan idők című tárlata a Hírös Agóra történetében is mérföldkő.

A kiállított anyagot szakmailag Virág Ágnes művészettörténész ajánlotta a közönség figyelmébe. A szakmai kitekintés során személyes élményeit is megosztotta. A tárlaton három sorozat látható, a tájképek, a haláltánc és a szabadakarat, azaz a mesterséges szépség. A képek megidézik szülőhelye, Angyalföld gyárait, illetve Hercegszántón töltött gyermekkori nyarait is.

A Kodály teremben az alkotások március 4-éig tekinthetők meg.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában