Képviselő-testületi ülés

2023.02.25. 06:57

Köszönetet mondtak a nyugalmazott igazgatónak – galériával

A bajai képviselő-testület tanácskozása a közmeghallgatást követően ünnepi percekkel, elismeréssel folytatódott. Megtárgyalták az önkormányzat tulajdonát képező víziközmű-vagyon és az ahhoz kapcsolódó feladatellátási kötelezettségek magyar állam részére történő átadásáról szóló előterjesztést.

Márton Anna

Dr. Cseh Béla (balról a második) egykori igazgató, a Sükösdi Népdalkör alapítója elismerést vett át

Fotó: Márton Anna

Dr. Cseh Béla 50 évvel ezelőtt megalapította és vezette a Sükösdi Népdalkört, január 21-én lovaggá ütötték Budapesten, a Stefánia-palotában, a XXVII. Magyar Kultúra Napja Gálán, a népdalkultúra ápolása érdekében kifejtett életművéért. Ebből az apropóból a bajai önkormányzat gratulált az elismeréshez, valamint jelképes ajándékot, oklevelet adott át a nyugalmazott igazgatónak, majd megköszönték eddigi munkáját. 

Eddigi tevékenysége elismerése jeléül ajándékot vehetett át a leköszönő alpolgármester, dr. Sörös Gergely. Széll Péter és Hajdú Miklós alpolgármester adták át a polgármester megbízása alapján a feladatai elvégzésének jelzéseként járó apró emléket. 

A továbbiakban a képviselők döntöttek a Bajai Települési Értéktár Bizottság új elnökének személyéről. 

Kámánné dr. Bari Bernadett, a Fidesz–KDNP-frakció vezetője a döntés előtt hangsúlyozta, hogy a csoportjuk támogatja Trázer Ágnes megválasztását, de a döntés előtt röviden kitért a bajai értéktár bizottság előző hároméves munkájára. 

Kiemelte, hogy érdemi munka szerinte nem zajlott a bizottságban. A pandémiára hivatkozva nem ülésezett a bizottság, ami egy pontig elfogadható volt. Ezt követően két témát emelt ki a 2022. augusztusi beszámolóból, ami a bajai református templomra, illetve Türr István életpályájára vonatkozott. Ezek a helyi értéktárba kerültek, a megyei értéktár bizottsághoz is felterjesztették, de nem derült ki, hogy a továbbiakban mi lett a sorsa a két javaslatnak. 

– Azt gondolom, hogy a korábbi évek tapasztalata alapján ez volt az a bizottság, ami a bajai halászlé hungarikummá válásának az alapjait megteremtette, ezenkívül még számos helyi érték rögzítését elvégezte – fogalmazott hozzászólásában Kámánné dr. Bari Bernadett. Hozzátette, hogy a jövőben reméli, az új elnök és kollégái méltó elbírálási lehetőséget teremtenek majd az értékek számára. Felhívta a figyelmet arra, hogy térjen vissza a bajai értéktár bizottság a színvonalas munkához, amit korábban megszokhatott mindenki velük kapcsolatban. Továbbá eredményesebb munkát kívánt a tagoknak. Trázer Ágnes betegség miatt nem vett részt az ülésen, de 12 igen szavazattal, ellenszavazat és tartózkodás nélkül megválasztották a képviselők. 

A képviselők megtárgyalták az önkormányzat tulajdonát képező víziközmű-vagyon és az ahhoz kapcsolódó feladatellátási kötelezettségek magyar állam részére történő átadásáról szóló előterjesztést is. Bár a kérdést korábban egy alkalommal már tárgyalta a testület, akkor nem döntöttek. 

– Nagyon sok álláspontot ütköztettek, de alapvetően akkor lehetősége lett volna a testületnek a tavalyi évnek a nagyjából 250 millió forintos költségtöbbletét rendezni, de nem így történt

 – hangsúlyozta hozzászólásában Kámánné dr. Bari Bernadett, a Fidesz–KDNP frakcióvezetője. Nem csak Baja érdekelt az ügyben. A vidéki településeket is hátrányosan érintette az, hogy nem született döntés a bajai képviselők részéről. 

A frakcióvezető visszaidézte a korábbi módosítási javaslatokat, amelyek részben arra utaltak, hogy lakossági fórumot tartsanak, ezt követően lakossági tájékoztatásra kerüljön sor. Egyiket sem fogadták el korábban. 

– A sok nyitott kérdés mellett is azon az állásponton volt a Fidesz–KDNP-frakció, hogy abba az irányba mozduljunk el, és az lett volna a felelősségteljes döntés. Most mégis a polgármester asszony terjeszti elő az új verziót. Nyilván az előterjesztést támogatjuk, és levonjuk a következtetéseket. A téma kapcsán kialakult a közösségi oldalon egy kom­ment­csa­tá­ro­zás, egymásra licitáltak, hogy ki mentette meg a vagyont, ki nem. Ezúton szeretnék kérni minden olyan képviselő-testületi tagot, aki ebben a szavazásban nem vesz részt, hogy a véleménynyilvánításával, ha szavazatával ennek nem tett eleget, akkor utólag ne a közösségi oldalon adjon hangot – fogalmazott a frakció vezetője.

Az ügyvezető szerint várható volt a Bajavíz vesztesége

Derekas László, a Bajavíz Kft. ügyvezetője a 250 millió forintos veszteségről elmondta, hogy ez egy év közbeni, várható veszteség volt. Most közelednek a március 31-i fordulóhoz, amikor valós adatokat fognak látni. A veszteségük jelenleg 40 millió forintra tehető, de jelenleg jó likviditási helyzetben van a cég, ezért ez nem fog problémát okozni az elmúlt évre vonatkozóan. A testületi döntés a 2023-as évre vonatkozik, amikor jelentősen megnövekedtek a villamosenergia-árak, a cég a bevételéből már nem tudja kigazdálkodni. Ezért kell meghozni az intézkedéseket, amelyek rövid távon észszerűek, ráadásul ez az egyetlen választható út, nyilatkozta az ügyvezető. Hajdú Miklós alpolgármester az ellátás biztonságára hívta fel a figyelmet, ugyanakkor megemlítette, hogy várhatóan milliárdos összeget meghaladó tételről van szó, amit a Bajavíz Kft. idén felhalmozhat, de az önkormányzat nem képes ezt kifizetni. Kötelező feladat az ivóvíz és a kapcsolódó szolgáltatások biztosítása. Az alpolgármester úgy véli, helyesen döntenek, ha arra bízzák a számlák kifizetését, akinél a forrás van. Hornyák József elhagyta a tárgyalótermet az előterjesztés megtárgyalása idejére. Végül a bajai képviselő-testület elfogadta a határozatot kilenc igennel, egy nemmel és egy tartózkodással.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában