Év embere-jelölt

2023.02.06. 19:49

Kitartása mentette meg az állatok otthonát

A Petőfi Népe és a baon.hu keresi 2022 Év emberét! Olvasóink dönthetik el, hogy ki kapja a megtisztelő díjat. A következő napokban bemutatjuk a tíz jelöltet. Az alábbi cikkünkben Tóth Tibort, a felsőlajosi Magán Zoo alapítóját ismerhetik meg.

Horváth Péter

Tóth Tibor a felsőlajosi állatkert alapítója

Tóth Tibor több mint negyedszázada alapította meg a ma már Felsőlajoson működő Magán Zoo-t. Először Abonyban nyitották meg a magánállatkertet. Másfél évtizedig küzdöttek a fennmaradásért, majd a kitartásnak és az első nagymacskáknak köszönhetően beindult a park, de ez sokaknak nem tetszett a városban, ezért mintegy nyolc éve Felsőlajosra költöztek. 

Azóta virágzik az állatkert, szerte az országból látogatják a családok különleges állataik és a bensőséges hangulata miatt. – Az állatkert létrehozása előtt Budapesten dolgoztam, ahol egy közművelődési centrumot vezettem. Sosem szerettem, hogy a vezérek mondták meg, milyen rendezvényeket szervezzek, fiatal, viszonylag agilis emberként olyat szerettem volna csinálni, amit elképzeltem. Egyszer Abonyban voltunk kerékpártúrán a gyerekekkel, amikor rábukkantunk egy elhanyagolt erdőre, ami önkormányzati tulajdonban volt, és gondoltam kibérelem – emlékezett vissza a kezdetekre az állatkert alapítója.

Mint mondta, elkezdett szárnyalni a fantáziája, arra gondolt, csinálják meg rendezvényhelyszínnek és hozzanak őshonos állatfajokat, illetve nagymacskákat, hogy ne csak a rendezvények idejére legyenek nyitva. 

– Megkerestem az ötlettel az önkormányzatot, amiből óriási felháborodás lett. Akkoriban mentek csődbe az állatkertek, a képviselő-testület pedig attól félt, hogy – mivel nem voltunk gazdagok – nem tudjuk majd etetni az állatokat. Nagyon nehéz volt átvinni az ötletet, de sikerült – fogalmazott. 

Tóth Tibor úgy gondolta, hogy azonnal lesznek tigrisek, oroszlánok, melyek vonzzák a látogatókat. Nem így történt, 15 évet kellett várnia az első nagymacskára. Az első 8–10 év kőkemény küzdelem volt, a túlélésért küzdöttek.

– Az első két évben ingyenesek voltunk, majd fizetőssé tettük az állatkertet, hogy legyen valami bevételünk. Az indulás után 15 évvel, amikor elkezdett „gurulni” az állatkert, a szomszéd vendéglős sérelmezte, hogy túl nagy tömeg látogat hozzánk, ellehetetlenített minket. A testület ellenünk fordult, így másik helyet kerestem, ahová elköltöztethetem az állatkertet. Mi voltunk az elsők Magyarországon, akik egy teljes állatkertet 300 állattal átköltöztettek

 – tudtuk meg Tóth Tibortól.

Három évig tartott, míg felépítették a felsőlajosi parkot. – Nagyon féltem a költözéstől, attól, hogy nem érzik jól magukat az állatok az új helyen. Húztam a költözést, de egy hajnalon úgy ébredtem, hogy minden kész, mire várok, így is, úgy is mennem kell. Még aznap délelőtt átvittük a tevéket, és láttam, hogy milyen jól érzik magukat, ezért másnap áthoztam az oroszlánokat is. Egy hét alatt száz állatot átszállítottunk –  mesélte az állatkert-tulajdonos.

Tóth Tibor elmondta: a legnehezebb időkben a vállalkozás megmentéséhez szükség volt a kitartása. – A környék leglátogatottabb majálisait, juniálisait szerveztük meg, ahová rengetegen érkeztek. Ezek hoztak annyi bevételt, hogy egész évben fenntartottuk a vállalkozást és elláthattuk az állatokat. A felsőlajosi átköltözéssel lett sikertörténet az állatkert. A kitartásban segített, hogy nem hajtottam sosem a pénzre, mindig szeretetből csináltuk. Hiszen az állatok iránt mi mást lehetne érezni? – tette fel a költői kérdést Tóth Tibor.

– Nem hirdetünk, nem szeretnénk, ha egyszerre nagy tömeg lenne, mert nem a több pénz érdekel, azt akarom, hogy minél jobbat pihenjenek a látogatóink. A park teljes területe húsz hektár, az állatkert pedig tizenkét hektáron fekszik, ami hatalmas fejlesztési lehetőségeket tartogat úgy, hogy továbbra is megmaradjon a park nyugalma – fejtette ki Tóth Tibor. 

A Covid miatti lezárások miatt ráadásul egy ideig ismét veszélyben volt a működésük, de szinte egy ország mozdult meg az érdekükben, és összejött annyi adomány, hogy megmenekült az állatkert. 

– Ami nehéz, hogy semmiféle támogatást nem kapunk és nem is kérünk, mindent a bevételeinkből fedezünk. A szépsége pedig az, hogy minden reggel az állatok között sétálhatok, akik örülnek nekem és én is nekik. Mindegyikhez fűz valami kapocs, többségükhöz a cumisüveg is, szinte a szülőjük voltam. Van egy olyan mondás, hogy ha szivárványt akarsz látni, előtte el kell viselned a vihart. Hosszan tartott az a vihar, de már mindennap látom a szivárványt: az állatkertünket, ami Felsőlajoson lett azzá, amivé lehetett – mondta Tóth Tibor.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában