Bács-Kiskun

2023.02.19. 20:00

Ingyenesen segítik a civil szervezeteket

A civil szervezeteket segítő Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület számos területen segíti partnereit. A munkatársaik számára a következő napokban három helyen szerveznek véradást, ahol ajándékokat is kapnak az önkéntes véradók.

Sebestyén Hajnalka

A részletekről az egyesület elnöke, Szedmák Tamás mesélt a Gong Rádió Mai téma rovatában.

Forrás: Gong Rádió

A Bács-Kiskun Vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központot a következő három évben is a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület koordinálja. A részletekről az egyesület elnöke, Szedmák Tamás a napokban mesélt a Gong Rádió Mai téma rovatában.

A szolgáltató központ története valamivel több mint 10 éves múltra tekint vissza. Az új civil törvény hatályba lépése után létrehozták országszerte a civil információs centrumokat, amelyek később átalakultak megyei civil közösségi szolgáltató központokká. Jelenleg az országban minden megyében, illetve a fővárosban működik egy-egy központ, amelyek ingyenesen segítik a civil szervezeteket.

A feladatkörük sokrétű. Amellett, hogy folyamatosan tartják a kapcsolatokat a civil szervezetekkel, tájékoztató fórumokat és képzéseket tartanak számukra, illetve a pályázatoknál nyújtanak jelentős segítséget.

Bács-Kiskun megyében 2012 júliusa óta a Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület vezeti a szolgáltató központot. Tavaly decemberben újabb három évre kapott megbízatást az egyesület.

A Főnix két irodát működtet a megyében: Kecskeméten, a Wesselényi utcában, illetve Kiskőrösön, a Szarvas utcában. Emellett együttműködő partnerük jóvoltából Bácsalmáson, a Civil Házban is várják az érdeklődőket. A kapcsolattartás hírveleken és a közösségi média felületeken folyamatos, valamint a www.recic.hu oldal, Bács-Kiskun fül alatt is számos információ elérhető.

A legtöbben a pályázatok kapcsán kérik a segítségüket. A 2012-ben létrejött, hazai finanszírozású Nemzeti Együttműködési Alaphoz számos területre lehet pályázatot beadni. Például szakmai programok, rendezvények, eszközbeszerzések, működési költségek, főállású alkalmazottak költségeinek finanszírozására lehet pályázni. A Főnix Kulturális és Ifjúsági Egyesület személyes tanácsadás mellett tájékoztató fórumokat, road show-kat tart, hogy minden érintett megismerhesse a pályázatok új elemeit, változásait, lehetőségeit.

Az Alap fő összege induláskor, 2012-ben 3 milliárd forint, 2022-ben a felosztható összeg már 12 milliárd volt. Szerencsére idén sem csökken az összeg. A 10 év alatt a pályázók száma is jelentősen nőtt. 2022-ben Bács-Kiskun megyébe 600 millió forint jutott.

A Nemzeti Együttműködési Alaphoz kerül az adózók fel nem ajánlott 1 százaléka, mely jelenleg 10 milliárd forint. Szedmák Tamás arra biztat mindenkit, éljen a lehetőséggel, és döntsön ő maga arról, ki kapja adója 1 százalékát. Sok civil szervezetnek, gyerekeket segítő, állatokat mentő, környezetvédő szervezeteknek jelent óriási segítséget a pénz.

A közösségi szolgáltató központok az elmúlt években többször szerveztek véradást, egyre nagyobb érdeklődés mellett. Tavaly országosan 45 helyszínen, 55 alkalommal 1209-en adtak vért, mely 30 százalékos növekedést jelentett.

Bács-Kiskun megyében a következő napokban három helyszínen lesz civil véradás. Február 22-én, szerdán 10 és 17 óra között Kecelen, a Szabadság tér 17. szám alatt a könyvtárnál, február 23-án, csütörtökön 9-18 óráig Kecskeméten, a Vérellátó Állomáson, a Koháry krt. 4. szám alatt, míg február 24-én, pénteken 9-13 óráig Szabadszálláson, a Polgárőrség épületében, a Bajcsy-Zsilinszky utca 2. szám alatt. Kecskeméten Engert Jakabné alpolgármester személyesen is részt vesz az eseményen, valamint az Ölelő Kéz Hospice Alapítvány és a Bács-Kiskun Megyei Kórházért Alapítvány közösen szűrővizsgálatokat tart.

Az önkéntes véradók közé nemcsak a civil szervezetek munkatársait várják, hanem azok hozzátartozóit és ismerőseit is. Ajándékokra számíthatnak a véradók, többek között a kiskunmajsai Jonathermál fürdőbe belépőjegyet kapnak. Mindezek mellett azon civil szervezet, mely a legtöbb véradót hozza, különdíjban részesül.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában