Év embere-jelölt

2023.02.05. 19:55

Hitet és reményt ad a nehéz helyzetben lévő szülőknek

A Petőfi Népe és a baon.hu keresi 2022 Év emberét! Olvasóink dönthetik el, hogy ki kapja a megtisztelő díjat. A következő napokban bemutatjuk a tíz jelöltet. Az alábbi cikkünkben dr. Kelemen Edit kecskeméti csecsemő- és gyermekgyógyászt, neonatológust ismerhetik meg.

Horváth Péter

Dr. Kelemen Edit

Dr. Kelemen Edit a Bács-Kiskun Megyei Oktatókórház újszülött és koraszülött osztályának vezetője. A főorvosnő 1993 októberében lépte át először a gyermekosztály kapuját, idén lesz 30 éve, hogy városunkban gyermekorvosként dolgozik. A főorvos a gyermekek gyógyítása mellett a koraszülöttség miatt nehéz helyzetbe kerülő családoknak hitet és reményt ad a mindennapokban. 

– Három hónapja dolgoztam, amikor bekerültem a koraszülött osztályra. Akkor éreztem azt, hogy ide szól a jegyem, megérkeztem oda, ahol a gyermekek gyógyításának azon szakterületét végezhetem, amit mindig szerettem volna. Gyermekekkel foglalkozni külön öröm, ők mindig igazak, mindig őszinték

 – vallja Kelemen Edit, aki a neonatológia, vagyis a koraszülött intenzív ellátás igazán dinamikusan fejlődő időszakában tanulhatta hivatását. Ennek lehetett részese az elmúlt évtizedekben, és annak, hogy kollégáival együtt több ezer koraszülött életét menthette meg.

– A szülői visszajelzések mutatták meg azt, hogy jó az az út, amin járunk. Nagyon sok mindent nem az egyetemen, hanem a gyakorlatban tanulunk meg. A szakmai döntéseken túl a kommunikációnak kiemelt jelentősége van a betegellátásban. A sikertörténeteknél nagyon könnyű dolgunk van, de a váratlan, negatív történéseknél nem ez a helyzet. A rossz hír közlése emberpróbáló feladat mindenki számára. A gyermekét elvesztő szülőben is tartanunk kell a lelket

 – mondta Kelemen Edit és arról is szólt, hogy milyen különleges hely az, ahol a koraszülött gyermekeket gondozzák.

– Kiváló csapatban dolgozom, rendkívüli kollégákkal. A mi intenzív osztályunk igazán kivételes. A szülők, ha akarnak, a nap 24 órájában velünk lehetnek. Így sokkal könnyebb feldolgozniuk a koraszülöttséggel járó kezdeti lelki traumát. Muszáj nekik hitet, reményt adnunk azért, hogy a családok a lehető legkisebb mértékben sérüljenek – mondta a főorvosnő, aki hangsúlyozta: érzelmileg nagyon megterhelő egy-egy helyzet a munkájában, de akkor is támogatnak mindenkit, ha veszteség történik a családban.

– Senki kezét nem engedjük el. Támogatjuk azokat a családokat is, akik elvesztették a gyermeküket, és mindig igyekszünk hitet adni nekik. Célunk ebben a szituációban az, hogy ne adják fel az álmaikat, merjenek újra gyermeket vállalni. Segítettünk nekik kijutni a gödörből. Volt olyan édesanya, aki az átélt trauma után egy évig nem mert kimenni a lakásból és képtelen volt babakocsit látni. De évekkel később egészséges gyermeknek adott életet. Minden nehézség ellenére ezekért a sikerekért is érdemes mindig a legjobbat akarni – mondta Kelemen Edit, hozzátéve, hogy számtalan felemelő pillanat akadt a 30 év alatt.

– Van, hogy a gyerekeknek kell elmagyaráznunk, hogy miért nincs velünk a testvére. Nemrég egy 18 éves fiatalember keresett fel bennünket, akinek a kishúgát nem tudtuk megmenteni. Ő most gyermekorvos akar lenni, hogy megmentse a gyerekeket – mondta a főorvosasszony, akiről elmondható, hogy valódi közszeretet övezi:

 korábban megkapta a Richter Aranyanyu díját, az Astellas Év Orvosa díjat, tavaly novemberben pedig a Megyei Príma díjat, mindhárom esetben a közönség szavazatai alapján. Utóbbinál ráadásul rekordszámú, több mint ötezer szavazatot kapott. 

Ezt nem saját érdemének tekinti, sokkal inkább kiváló csapatának, akikkel azonos elveket vallanak, mondhatni szövetségben végzik munkájukat, vagy inkább teljesítik küldetésüket.

A gyógyítás mellett legújabb közös munkájuk a „Kincstaláló – Vannak, akik sietősen korán születnek” című könyv, ami a koraszülöttség és az ezzel együtt járó nehézségek megértésében és feldolgozásában nyújt segítséget a szülőknek. Valós történetek alapján dolgoz fel szituációkat, és tájékoztat a koraszülött-ellátás terápiás történéseiről. A könyv néhány hónap múlva jelenik meg a Hírös Koraszülöttekért Közhasznú Alapítvány gondozásában. Célja, hogy a szülő valós információt kapjon a helyzetről, és megismerje sorstársai történetét, ezzel is rámutatva arra, hogy nincs egyedül. A könyvben összegyűjtötték a híres koraszülötteket Einsteintől Churchillig azért, hogy rámutassanak: a koraszülöttség nem stigma.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában