Beruházás

2023.02.08. 20:43

Bemutatták a vásártér felújítási terveit Halason

300 millió forintból újul meg hamarosan a halasi vásártér, ami a Szegregált városrészek felújítása 2. beruházási program keretében valósul meg. A program részeként hat önkormányzati bérlakást is felújítanak – hangzott el a fórumon.

Pozsgai Ákos

Archív-felvétel

Fotó: Horváth Péter

Mint ahogy korábban beszámoltunk, megújul a halasi vásártér, melynek keretében parkolókat alakítanak ki, új kerítést építenek és újabb illemhelyek is épülnek – ismertette a felújítás terveit Fülöp Róbert polgármester. A beruházás részleteiről Tóth Péter, a Kiskunhalasi Közös Önkormányzati Hivatal városfejlesztési osztályának vezetője adott részletesebb tájékoztatást a lakóssági fórumon összegyűlt érdeklődőknek.

A tájékoztatón elhangzott, hogy mindenekelőtt a csapadékvíz elvezetését oldják meg, majd a vásártér Dong-ér csatorna felőli oldalán kapnak helyet a burkolattal ellátott parkolók, a belső részen zúzottkővel borítják a közlekedési utakat. A tervek szerint egy térburkolatos tetővel ellátott közösségi teret is kialakítanak, amely rendezvények helyszínéül is szolgálhat majd. 

A megépülő új kerítésen több kaput is elhelyeznek majd, hogy az árusok akadálytalanul tudjanak közlekedni.

Az eddigi beton árusítóasztalok maradni fognak az ott lévő épülettel együtt, amit további mosdóhelyiségekkel bővítenek majd. A felújítás során az öreg, veszélyes fákat kivágják, de csemetefákkal pótolni fogják, összességében nem lesz kevesebb fa a vásártér területén és a környékén.

Fontos információként hangzott el a lakóssági fórumon, hogy egyetlen vásár sem fog elmaradni a felújítási munkálatok miatt, a kivitelezést igyekeznek úgy szervezni és végrehajtani, hogy az ne zavarja különösebben a szokásos hó eleji és hóközi vásárokat.

Molnár Ferenc, a vásárteret is üzemeltető Városgazda Zrt. vezérigazgatója üdvözölte a vásártér régóta várt felújítási terveit, hangsúlyozta, hogy a vásár az egyik értéke a városnak, ilyenkor sok ezren látogatnak Kiskunhalasra.

A vásártér felújításával kapcsolatos közbeszerzési eljárás hamarosan elkezdődik, majd következhet a konkrét kivitelezés. 

A beruházás keretében hat önkormányzati bérlakást is felújítanak, szigetelik az épületek falait, új nyílászárókat, fűtésrendszert kapnak, hogy csökkenteni tudják a rezsiköltségeket.

A fórumon elhangzott az is, hogy az állatvásár területét egyelőre nem érintik a felújítások.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában