Disznóvágás

2023.02.05. 14:39

A sátor összedőlt, de a disznótor és a verseny nem maradt el Császártöltésen – galériával

A szombati viharos szél következtében összedőlt Császártöltésen az a sátor, amelyben a kolbásztöltő verseny akarták megrendezni. A szervezők azonban nem sokat teketóriáztak és átvonultak a Teleházba, ott tartották meg a versenyt a csapatoknak. A megméretést a hagyományőrző falusi disznóvágás keretében rendezték, amelynek fő szervezője az önkormányzat volt.

Barta Zsolt

A helyi polgárőr és tűzoltók csapata is részt vett

Fotó: Barta Zsolt

Takácsné Stalter Judit polgármester hírportálunknak elmondta, hogy eredetileg egy 250 kilós hízóval számoltak, de amikor lemérték az akasztói röfögőt, kiderült, hogy a vevőknek mélyebben a pénztárcájukba kell nyúlniuk, a súly ugyanis 270 kiló volt. Ahány kiló, annyi ezresbe került a disznótor szenvedő alanya.

A 2300 fős faluban a húsfeldolgozáson és a versenyen több százan is megfordultak a nap során. Nyolc csapatból az egyik Hartát képviselte. A másik egy nagyon sok szállal Császártöltéshez kapcsolódó kiskőrösi csapat volt, három gyerekkel. Napközben a töltési gyerekek az iskolakonyhában sütöttek buktát, krumplis kalácsot és pogácsát a felnőttekkel. Eközben egy másik csapat hölgy a művelődési házban csöröge fánkot és hájas kalácsot készített.

Az ebéd után a töltésiek lesózták és füstölték a húsokat. Minden húst gyakorlatilag a közösség használ fel a különböző rendezvényeken – mondta a falu elöljárója.

Gatter István volt a rendezvény szervezője, aki hangsúlyozta: 

jóval több embert mozgattak meg azzal, hogy kolbásztöltő versenyt is hirdettek, mintha csak disznót vágtak volna. Így a falu több mint tíz százaléka biztosan benézett a rendezvényre.

 Gatter István egy műhelytitkot is megosztott hírportálunkkal. Csoportjában a kolbászízesítésnek annyi a titka, hogy fokhagymalevet készít, ezt a levet önti a fűszerekhez. Az így elkészült pépet pedig hozzákeverik a tölteni való húshoz. Így, ahogy fogalmazott, sokkal egységesebb ízt élvezhet a kolbászt kedvelő ember.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában