Kiskunhalas

2023.02.24. 21:32

A kommunista diktatúra az egész nemzetet tönkretette – galériával

A kommunista diktatúrák áldozataira emlékeztek Kiskunhalason is péntek délután. Előbb a Városháza falán lévő emléktáblánál koszorúzott Fülöp Róbert polgármester és Kuris István László alpolgármester, majd a képviselő-testület frakciói és a politikai pártok, valamint a helyi iskolák delegációi helyezték el koszorúikat.

Pozsgai Ákos

Fazekas Mihály Általános Iskola diákjai adtak emlékműsort

Fotó: Pozsgai Ákos

A megemlékezésen a Dékáni Árpád Technikum kadétjai működtek közre, majd a résztvevők együtt vonultak át a Közösségek Házához, ahol folytatódott a rendezvény.

A kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapja megtartásáról az Országgyűlés 23 éve határozott, ugyanakkor a fájdalom, az emlékek, a megpróbáltatások, az üldöztetés több mint 75 éve kezdődött és tartott egészen az 1989-es rendszerváltásig, hangzott el a Közösségek Házában tartott megemlékezésen, ahol a Fazekas Mihály Általános Iskola diákjai adtak emlékműsort a Halasi Városmenedzser Kft. szervezésében.

– A kommunizmus az egész magyar nemzetet és annak valamennyi tagját áldozattá tette – hangoztatta Kuris István László alpolgármester, az emlékműsor szónoka, aki szerint egyaránt emlékeznünk kell azokra, akik hősök voltak életükkel fizetve a kommunizmussal való szembenállásukért, valamint azokra, akiket kínoztak, bebörtönöztek és kitelepítettek.

Rámutatott: áldozat volt az is, aki képessége ellenére nem tölthette be azt a hivatalt, amire egyébként alkalmas volt, aki nem juthatott ki külföldre tanulni, akit – az apák érdemét véteknek tekintve – nem vettek fel az egyetemre, és azok is, akik ép lélekkel közel négy évtizeden át szenvedték a rendszert.

– Áldozatok voltak emellett a magyar nemzet határon kívül rekedt tagjai, akiknek jogait, sőt, létét agyonhallgatni és tagadni kellett az internacionalizmus jegyében. Napjainkban még inkább aktuálisabb emlékeznünk és emlékeztetnünk a kommunizmus rémtetteire, de az áldozatokra akkor emlékezünk méltóképpen, ha közben arra is odafigyelünk, hogy ne éledjen újra az a gondolkodás, ami megölte őket. Épp ezért az emléknap figyelmeztetés is egyben – mondta az alpolgármester, hozzátéve, hogy a múltból nemcsak azért kell tanulnunk, mert tanulságos, hanem mert a történelem időről időre megismétli önmagát, és váratlan helyzetek elé kerülhetünk, utalt ezzel az Ukrajnában zajló háborúra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában