Sikeres cégek

2023.02.26. 12:46

795 millió forint érkezett Kiskőrös városához a helyi iparűzési adóból – galériával

Kiskőrös elöljárósága péntek este fogadással tisztelte meg azokat a vállalkozókat, akik legalább egymillió forinttal járultak hozzá a közkassza gyarapításához.

Barta Zsolt

Font Sándor országgyűlési vázolta a jelenlegi hazai gazdasági helyzetet a rendezvény vendégei előtt

Fotó: Barta Zsolt

A legtöbb adót befizető vállalkozások tiszteletére rendezett fogadást Kiskőrös vezetése a városháza dísztermében. A meghívott vendégek száma 130 volt, akiket Domonyi László polgármester köszöntött a városháza dísztermében. Az elöljáró beszédében hangsúlyozta: tavaly a magánszemélyek kommunális adójából 70 millió, a helyi iparűzési adóból 795 millió, a helyi iparűzési adóbevétel kieséshez nyújtott állami támogatásból 185,5 millió folyt be. Az idegenforgalmi adóból pedig 9 millió érkezett az önkormányzat büdzséjébe. 

Ezek bár száraz számok, mégis döntően befolyásolják a mindennapi gazdálkodást. A város éves büdzséje kb. 2,3 milliárd körül alakul, ennek majdnem a felét a helyi cégek és családok befizetése teszi ki. A település első embere megemlítette, hogy az energiaárak megemelkedése drasztikusan terheli meg a város költségvetését. 

Példaként hangsúlyozta, míg a korábbi időszakban a közvilágítás éves áram díja 19 millió forint volt, a mostani árakkal számolva ez már 177 millió forint. A gázár tekintetében a 21 millió forintos éves költség a jelenlegi árakkal 199 millió forint kiadást jelent az önkormányzatnak. A közvilágítás szinte a luxus kategóriába került, míg ugyanis 19,8 forint 2020-ban 1 kilowattórányi áramfogyasztás, az idén 177 forintra emelkedett ugyanaz az összeg. 

Így nem volt más választása a város vezetésének, minthogy a közvilágítás 1780 lámpatestjéből is 800-at kikapcsoljanak. 

A közvilágítási intézkedéssel 70-80 millió forint megtakarítást tudnak elérni. Ugyanez a probléma a gázfogyasztásnál is. A város vezetése azonban a spórolás érdekében mindent megtett, a rezsicsökkentési intézkedésekkel több százmillió forintot tud megtakarítani a város, a napi működéshez van elegendő anyagi forrás, ugyanakkor a fejlesztésekhez az önerő nagyon szűkös.

Font Sándor országgyűlési képviselő is felszólalt a rendezvényen. Elmondta, hogy Bács-Kiskunban a város nagyon sok paraméter alapján a leggyorsabban fejlődő települések közé tartozik. Alapértéknek nevezte azt, hogy 2006 óta kiszámítható politikát folytató városvezetés irányítja a település életét. Egy vállalkozó így „ be tudja lőni”, hogy egy ilyen környezetben mit tervezzen.. Mint mondta, ezt a városvezetést támogatni fogja a jövő évi választáson. Majd kitért arra, hogy a háború az infláció és a gazdasági nehézségek kérdése mindannyiunk beszédtémái között vannak. Említette az energia árváltozások gondjait. Szólt arról is, hogy tavaly 4000 milliárd forinttal fizetett többet az ország az energiáért, mint 2021-ben, pedig ebből a pénzből rengeteg más beruházásra futotta volna, így például a Kiskőrös – Solt közötti út felújítására is. 

Ettől függetlenül az ország tavaly viszonylag magas gazdasági fejlődést produkált idehaza. 

A kormány 1.5 százalékos fejlődést prognosztizál az idei évre. Ha az energiahordozók ára csökken, akkor ez olyan megtakarítást jelent az állam számára, amely növeli a költségvetés mozgásterét. Ezt követően Font Sándor országgyűlési képviselő kitért a magyar kormány és az Európai Unió vezetése közötti vitára, amely miatt nagyon jelentős fejlesztési források folyósítása késik. A politikust dr. Mák Kornél, a megyei önkormányzat alelnöke követte. Köszöntötte Kiskőrös vállalkozóit, majd sikert kívánt a jövőre nézve. 

A két legnagyobb adózó kiskőrösi cég

Kiskőrös és környéke Bács-Kiskun gazdaságának húzómotorja. A járásban a megye 100 legnagyobb cégéből 9 itt termel. Közülük kettő a városban működik. Az egyik a Protokon Kft., amely árbevétele 2021-ben 19.5 milliárd forint volt, amit 382 ember termelt meg. A másik nagyvállalat a Kunság Szesz Zrt., ahol 62 ember állít elő 8,8 milliárd forintnyi bevételt.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában