Fejlesztés

2023.01.05. 19:52

Új látogatóközpontot építenének a Kecskeméti Vadaskertben

Minden idők legnagyobb látogatottságát érte el a Kecskeméti Vadaskert 2022-ben: 115 ezer jegyet adtak el. Jól indult a 2023-as esztendő is, ezekben a napokban is sokan keresik fel az 50 éves vadasparkot.

Sebestyén Hajnalka

Tokovics Tamás

Fotó: Sebestyén Hajnalka

Tavaly decemberben a vadaskert 50 éves ünnepségén Tokovics Tamás, a Kecskeméti Vadaskert ügyvezető igazgatója még tervként vázolta az új látogatóközpont építését, most azonban úgy tűnik, akár már idén megvalósulhat. A részletekről az igazgató adott számot.

– Nagy álmunk, hogy a régi, 50 éves pénztárépületünk helyére egy új, modern, kétszintes látogatóközpontot építsünk, melyben oktatóterem, konferenciaterem, és a mostanihoz hasonlóan a hüllőház kapna helyet. Az emeleti részen az erkélytől pedig egy lombkoronasétány vezetne át a karámok felett. Az engedélyes terveket 2022-ben elkészíttettük. Jelenleg a forrást keressük, melyben Kecskemét önkormányzata van a segítségünkre. A pályázathoz szükséges anyagokat most állítjuk össze. Bízom benne, hogy sikerül forráshoz jutnunk, és még idén megkezdődhetnek a munkálatok – fejtette ki a részleteket Tokovics Tamás, majd szólt az állatállományról.

– A telet jól viselik az állatok, szerencsére nincs olyan hideg, így például a melegebb időt kedvelő oroszlánok és mandrill majmok is mutatkoznak a látogatók előtt. Akik a legjobban szeretik a hideget, azok a szibériai tigrisek, a farkasok és Hógolyó, a sarki róka. Januárban érkezik egy új állat, egy alpaka, mely eddig nem volt még a vadaskertben. A tervek szerint az állatsimogató lakója lenne. Ha sikerül beilleszkednie a kecskék és bárányok közé, akkor egy párt is hoznánk számára. A látogatóknak a másik újdonságunk a december elején érkezett vidrapár

 – tette hozzá.

A látogatottságra nem lehet panasza a Kecskeméti Vadaskertnek. 2022-ben mintegy 115 ezren váltottak jegyet, hogy megtekintsék az állatokat.

– Hatalmas öröm számunkra, hogy az 50 éves történelmünk legnagyobb látgatószámát értük el tavaly, néhány száz híján elértük a 115 ezret. Ez nemcsak, hogy a legmagasabb, de a Covid miatti kényszerű zárások után ismét nőhetett a látogatottságunk. 2019-ben léptük át a bűvüs 100 ezret, aztán a járvány idején 2020-ban ez visszaesett 79 ezerre, majd 2021-ben 93 ezerrel zártunk. S most látványosan újra nőhetett a látogatottságunk! – összegezte az ügyvezető.

A magas látogatottság a komoly szakmai munka eredménye. Amellett, hogy gazdag az állatállomány, kulturált és családbarát a vadaskert kialakítása, rengeteg program csábítja egész évben a látogatókat. Ebből 2023-ban sem lesz hiány.

– Idén is sokféle programot tervezünk. Jövő héten a szomszédságunkban, az intézmény előtti parkban a műkertvárosi egyesület és a Hi! Kecskemét közös disznótoros programra várja majd az érdeklődőket hétvégén. Mi partnerként az infrastruktúrában segítünk nekik, és bízunk benne, hogy az odalátogatók közül többen a vadaskertbe is betérnek majd – mondta végül Tokovics Tamás.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!