2022.12.24. 12:00
Karácsonyi szokások Bács-Kiskunban: halászlé mindenhol készül
Arról kérdeztünk Bács-Kiskun megyei köztiszteletben álló személyeket, hogy ki hogyan ünnepli az idei karácsonyt.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
![](https://cdn.baon.hu/2022/12/SqnWuZn12LK97vlMdOw4ahUkFkM0XMzkNcMQel8Z1Ao/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzU3MmMyYjU0NWZjODRmYzA5ZGQyMmI2YmY0MzVkMzYx.jpg)
Fotós: Barta Zsolt
Turán István kiskőrösi helytörténész elmondta, hagyományos módon ünnepelnek. – Meglátogatjuk a szülőket, és vidékre is elmegyünk köszönteni. Az idén három-négy kilónyi halat főzünk, illetve rántott halat is készítünk. Tiszai módszerrel készül a vacsora. Az ünnep első napján édesanyáméknál vagyunk a párommal és a gyerekekkel, majd délután az evangélikus templomba megyünk istentiszteletre.
Otthon erdei fenyőt állítunk és díszítünk, amely magassága 2-2,5 méter szokott lenni. Nálunk a Jézuska hozza az ajándékot, de amikor rokonokhoz megyünk másnap, akkor ott is ajándék várja a kicsiket. Mivel István-nap is van, így birkapörkölt is készül és sült tálakat is veszünk az ünnep többi napján. A többi rokonnal is ilyenkor találkozunk – mondta.
Picard Tünde, a tabi művelődési ház igazgató elmondta, hogy a lakásukban feldíszítik a karácsonyfát 24-én, majd átmennek a szüleihez, és ott ünnepelnek.
![](https://cdn.baon.hu/2022/12/LDcv3hf9Cg7heLF6x1riMntC3ViCFYwpAwOZXYZRS08/fit/1200/1796/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzY4MGI4N2M3ZjJkMTQ1ZGVhNGE3YmU3MjkzZWE5MDI4.jpg)
Fotós: Beküldött fotó
– Édesanyám azt mondta, hogy amíg bírja, addig ő készíti az ünnepi menüt. Ez este halászlé, sült hal, krumplisaláta, bejgli lesz. Édesanyám karácsonyfája népi jellegű, őzike, madarak, egyéb díszek vannak a fán. Ezt követi a közös ajándékozás, majd elmegyünk az éjféli misére. Másnap mi főzünk, de ezzel is át kell mennünk a szüleimhez, és ott fogyasztjuk el az ebédet. Most csirkéből készítek ebédet. Másnap, 26-án viszont otthon maradunk, ki kell pihenni az ünnepi és a decemberi munkát, az ünnepekre történő felkészülést. A párommal, Zoltánnal nagyot sétálunk, hogy ledolgozzuk a kalóriákat. A lányom, Lili, aki légtornászművész, is velünk van már napok óta, és új számmal készül az új turnéjára – mondta.
![](https://cdn.baon.hu/2022/12/96Z9SlqtX1_-VKfD6ZfZVXSVOi_Sj9SRVsN1Lw5hIVE/fit/1200/800/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzFmMjFlOWZhOTkzOTQ5Yzc5MzdkMmNiMmJhNjRkODQz.jpg)
Fotós: Barta Zsolt
Tóth Tibor kiskőrösi plébános elmondta, karácsonykor a legfontosabb programja a hívők körében ünnepelni.
– December 24-én délután 17 órakor a templomban a hittanosaink pásztorjátékot adnak elő. Az adventi ablaknyitogató 24. ablaka a plébánia irodájában lesz látható. A szenteste egy részét a szüleimmel töltöm Soltvadkerten, majd visszajövök Kiskőrösre és megtartom az éjféli az misét. Másnap 8-kor, 10-kor és este 17 órakor szentmise lesz. Délelőtt 10 órakor forralt borozás a testvérekkel. Az esti mise utáni időszakot Kiskőrösön töltöm, együtt a családommal – szüleimmel, húgaimmal és a párjaikkal –, itt lesz a karácsonyi családi vacsora, ajándékozás. Majd másnap ünneplünk reggel 8-kor a közösséggel. A két ünnep között nincsenek szentmisék. A családban halászlé – bajai módon – és mellette rántott hal, sült húsok és sütemények készülnek – mondta.