Galériával/Videóval

2022.11.01. 06:55

Közös akcióval óvták az emlékezők és a külterületeken élők biztonságát Bács-Kiskunban

Négy polgárőr-egyesület a Kecskeméti Rendőrkapitányság és a Kecskeméti Városrendészet munkatársaival közösen, összehangolt akcióban őrizte a temetőbe látogatók biztonságát és a külterületek rendjét hétfőn.

Horváth Péter

Az idei akciót a temetőlátogatások időpontjához kötötték

Fotó: Bús Csaba

A ballószögi, a kadafalvi, a helvéciai és a hetényegyházi polgárőr egyesület évek óta rendszeresen szervez közös akciót a működési területükön, ehhez társul a rendőrség és a városrendészet. Idén a kadafalvi polgárőrök siklóernyőse is csatlakozott az akcióhoz, segítségével meghatározták a környék illegális hulladéklerakóit.

Hétfő délután Ballószögről indult a közös szolgálat, melynek első felében a ballószögi, a helvéciai és a hetényegyházi temetőben járőröztek a polgárőrök és a rendőrök. Ezt 17 órától külterületi járőrözés követte, több útvonalon.

Dr. Mák Kornél, a Kadafalvi Polgárőr Egyesület elnöke elmondta, hogy hosszú időre tekint vissza az akcióban résztvevő szervek együttműködése. Most a temetőlátogatáshoz kötötték az összehangolt szolgálatot, hiszen ekkor számos temetői bűncselekmény történik, ezért különösen fontos biztosítani, hogy biztonságban emlékezzenek szeretteikre a temetőbe látogatók. Ezt követően több útvonalon a négy település és városrész külterületein kibővített járőr létszámmal ellenőriztek a polgárőrök és a társhatóságok. 

Mák Kornél hangsúlyozta, hogy az évente több alkalommal megrendezett akció jelentősen javítja a lakosság szubjektív biztonságérzetét, és azt üzenik, hogy az emberek számíthatnak  a hatóságokra. 

Emellett jelenlétük elrettentő erővel is bír a potenciális elkövetők ellen, már csak azért is mert mindig van valamilyen esemény, legyen az körözött bűnöző elfogása vagy ittasvezetők kiszűrése.  

Czigány János alezredes, a Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztálya Körzeti Megbízotti Alosztályának vezetője elmondta, hogy Mindenszentek és a halottak napja kiemelt időszak a rendőrség életében. Ezen időszakban különös hangsúlyt helyeznek a temetők és környékének ellenőrzésére. Az akcióban három járőrrel vettek részt, és mindig öröm számukra a polgárőrök kezdeményezéséhez csatlakozni. A külterületi szolgálattal kapcsolatban elmondta, hogy az elmúlt időszakban megszaporodtak a környék épülő ingatlanjait érő betörések, mely során a tolvajok alapanyagot lopnak. A külterületi ellenőrzés célja e bűncselekménytípusok visszaszorítása volt. 

Ezért nem csak járőröztek az érintett területen, hanem az arra közlekedőket is ellenőrizték, hogy kiszűrjék az esetleges elkövetőket.  

A Kecskeméti Városrendészet az akcióban a nehezen megközelíthető, külterületi illegális hulladéklerakók felszámolására és a falopások megakadályozására helyzete a fókuszt, mondta el Suba Ágnes városrendész. Ehhez nagy segítséget nyújt a Kadafalvi Polgárőr Egyesület siklóernyőse, aki madártávlatból pásztázta végig a környéket, ezzel segítve az illegális lerakatok helyének azonosítását, és minderről rádión keresztül értesítette a városrendészeket, akik megtették a lépéseket ezek felszámolására. Suba Ágnes hangsúlyozta, hogy a szervek összedolgozva sokkal hatékonyabbak képesek dolgozni.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában