Frissítve

2022.11.25. 20:32

Idén is átadták a Bács-Kiskun megyei Prima díjakat – galériával, videóval

Péntek este adták át az idei megyei Prima díjakat. Az ősz egyik legrangosabb megyei szintű kulturális eseményének idén is a kecskeméti Four Points by Sheraton adott otthont.

Horváth Péter

Péntek este immár 17. alkalommal adták át a Bács-Kiskun megyei Prima díjakat

Fotó: Gulyás Sándor

A Prima díj útja

A VOSZ Bács-Kiskun Megyei Szervezetének elnöksége minden évben meghirdeti a Prima díj adományozását, amellyel a megye kulturális, tudományos, oktatási és sportéletének legkiválóbb képviselőit ismerik el.

A megyei Prima díj várományosai a beérkező jelölésekből az elnökség által lettek kiválasztva szeptemberben 10 különböző kategóriában. Közülük hárman kapnak novemberben Prima díjat szintén a területi VOSZ elnökségének döntése alapján. A szeptemberben induló, hónapokon át tartó közönségszavazás során leadott voksokból pedig kiderült, melyik jelölt a kedvenc, ő kapja a Prima Közönségdíjat.

A díjátadó gála menete

A gálán Weninger Richárd, a VOSZ megyei szervezetének elnöke köszöntötte a jelenlévőket. Beszédében megemlékezett a Prima díj alapítójáról, a 2018-ban elhunyt nagyvállalkozóról, Demján Sándorról. Kiemelte, hogy a vállalkozói összefogásból megalapított megyei Prima díj kiállta az idők próbáját és az elmúlt 18 év során méltó rangra tudott emelkedni a megye kultúrális életében, egyben mind nehezebb a döntést hozni a díjazottak személyéről, ami a jelöltek kiválóságáról tanúskodik. Köszönetet mondott a rendezvényt támogató vállalkozásoknak, kihangsúlyozva, hogy a nehéz időkben is lehet számítani hozzájárulásukra.

Ezt követően Rideg László, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke is köszöntőt mondott. Beszédében emlékeztetett, hogy három évszázaddal ezelőtt a vállalkozó szellemű emberek népesítették be újra a török után elnéptelenedett megyét, és Bács-Kiskun mindig a vállalkozók hazája volt.

A Prima díjátadó gálaesten a 10 kategória győztese elismerésként 1-1 üvegplakettet vehet át, miután a róluk és a munkásságukról készült portréfilmek levetítésre kerültek.

Az este fénypontjaként pedig közülük hárman átveszik az elnökség által odaítélt Prima díjakat és kihirdetik a közönségszavazás győztesét, a Prima Közönségdíjast.

A díjátadók között azok a megyénkben működő vállalkozások és vállalatok vezetői szerepelnek, akik arany-, ezüst- ill. bronz fokozatú támogatókként a díjakat anyagilag is finanszírozzák.

Vállalkozói díjazások

A VOSZ büszke arra, hogy a gazdaság motorjait képező vállalatok és vállalkozások évről évre jelentős gazdasági szereplők. A Prima gála kiváló lehetőséget kínál a VOSZ számára a megyében kiemelkedő teljesítményt nyújtó vállalkozásainak és vállalkozóinak az évenkénti elismerésére is.

Átadásra kerülnek a megyei Év vállalkozói díjak és a Kiemelkedő társadalmi szerepvállalásért járó díj, mely megyei szintű erkölcsi elismeréssel bír.

Kiderült, melyik kategóriák vitték a Primát!

Idén 17. alkalommal adták át a megyei Prima díjakat

A 10 kategóriában induló jelöltek közül ezúttal az építészetben jeleskedő Katkics Tamás okleveles építészmérnök vihette haza a Prima díjat. Az építész köszönetet mondott a jelölésért és a díj odaítélésért, kiemelve, hogy a különböző kategóriák nagyszerű személyiségei között szerepelhetett, illetve megtisztelő, hogy a kiváló díjazottak között tudhatja magát. A képző- és iparművészet kategóriában induló B. Zeikfalvy Anna grafikusművészt is díjazták, aki megköszönte a családjának, akik mindig szeretettel vették körül, tanítványainak, akiktől rengeteget tanult és a Jóistennek. Mint fogalmazott, hálát érez azért mert mindig olyan sok jó ember vette körül. A sport kategória éléről Grosán Pál atléta vehette át a rangos elismerést. A legendás atléta és edző, sokak Pali bácsija, aki annyi fiatalt ismertetett meg azzal, hogy milyen nagyszerű és izgalmas az élet a dobókörben, meghatottan mondott köszönetet az elismerésért. Hangsúlyozta, hogy sok díjat kapott már életében, de a Prima díj a legbecsesebbek közé kerül.

A Közönségdíjat az idén dr. Kelemen Edit csecsemő- és gyermekgyógyász főorvos asszony, a magyar tudomány kategóriagyőztese kapta, aki a mintegy 5000 begyűjtött szavazatával rekordot döntött az eddigi Prima közönségszavazások történetében Bács-Kiskun megyében. Beszédében kihangsúlyozta, hogy a díj annak a munkának az elismerése, amit kollégáival közösen minden nap végeznek azért, hogy a beteg kisgyermekek egészségesen térhessenek haza. Köszönetet mondott családjának, akik mindig támogatták, s gyermekeinek, akik mellet igazi anyává és gyermekorvossá vált.  

A Közönségdíjra beérkező mintegy 26 ezer szavazat méltó elismeréssé emelte a megyei Prima díjakat Bács-Kiskun megye kulturális életében, bizonyítva a díjak növekvő ismertségét és jelentőségét.

A Bács-Kiskun megyei VOSZ elnöksége ezen felül Prima Különdíjat adományozott Dratsay Ákos fuvolaművésznek, a magyar zeneművészet kategória győztesének.

A gálaesten fellépő megyei és országos szinten jól ismert művészek gondoskodtak a szórakoztatásról. Berecki Zoltán és Szekeres Adrien énekprodukciói, a Kecskemét City Balett és a Kecskemét Táncegyüttes táncosai, az Aurin Leánykar, Papp Norbert élő homokanimációja és a TanBorEn Trió ütősei biztosították az ünnepi hangulatot. A gála színvonalas lebonyolításáról az est két műsorvezetője Novodomszky Éva és Gajdos Tamás gondoskodott.

A Prima díjak után következtek a megyei Év Vállalkozója díjak, amelyeket a 2022-ben legjobban teljesítő vállalkozók vehettek át a VOSZ főtitkárától, Perlusz László úrtól és Weninger Richárd VOSZ megyei elnöktől.

Az Év vendéglátója lett Hegedűs Szabolcs, az INMESO Kft., VINCENT RESTAURANT&PASTRY ügyvezető-tulajdonosa. Az Év vállalkozása díjjal pedig a kiskunfélegyházi székhelyű Primőr Kozmetikai Kft. lett kitüntetve Kiss Kolos ügyvezető-tulajdonos személyében.

A VOSZ által alapított Kiemelkedő Társadalmi Szerepvállalásért járó díjat 2022-ben dr. Szekeres Antónia oxiológus szakorvos, a Kecskeméti Mentőszolgálat munkatársa érdemelte ki.

A cikkünkben szereplő videó a Baon.hu Youtube-csatornáján is megtekinthető.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában