Így csökkentik a energiafelhasználást

2022.10.30. 12:59

Tizenegy fiókját zárja be a Magyar Posta Bács-Kiskunban

A Magyar Posta ideiglenesen szünetelteti 210 településen 366 postahivatal működését az energiafelhasználás csökkentése érdekében, az irányítási és a szolgáltatási területeken történő átalakítások eredményeként pedig 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítési szándékot jelentett be. Bács-Kiskun megyében 11 fiókját zárja be a vállalat, Baján, Kecskeméten, Kunszentmiklóson, Imrehegyen, Mátételkén és Öregcsertőn. A közlemény szerint a csoportos létszámleépítés a Bács-Kiskun megyei postahivatalokat nem érinti.

Pozsgai Ákos

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

A Magyar Posta Zrt. a Magyar Távirati Irodához (MTI) eljuttatott közleménye szerint azon a 101 településen, ahol több szolgáltatóhely működik, a fennmaradó postahivatalok megemelt kapacitással, több ügyfélkiszolgáló pulttal fogadják majd az ügyfeleket. Azon a 109 településen, ahol nincs másik nyitva tartó posta, a szolgáltatások a máshol már jól bevált mobilposta segítségével lesznek elérhetők.

Bács-Kiskun megyében bezárással érintett postahivatalok: Baja 3 posta Dózsa György utca 161., Kecskemét – Ménteleki kirendeltség Kecskemét Kecskeméti utca 41., Kecskemét 2 posta Kodály Zoltán tér 7., Kecskemét 3 posta Dózsa György út 23., Kecskemét 4 posta Mészöly Gyula út 4., Kecskemét 7 posta Czollner köz 44., Kecskemét 8 posta Gázló utca 29/a, Kunszentmiklós 2 posta Vasút utca 4., Imrehegy posta Kossuth Lajos tér 9., Mátételke posta Kossuth utca 4/a, Öregcsertő posta Kossuth utca 116.

A Magyar Posta kiemelte: az érintett mintegy 740 dolgozó nem veszti el a munkáját, mindegyiküket más postahelyekre irányítják át. A változás nem érinti a postai küldemények házhoz kézbesítését sem. A társaság folyamatosan gondoskodik az ügyfelek megfelelő tájékoztatásáról, az érintett posták november 11-ig állnak az ügyfelek rendelkezésére – közölték.

A közleményben kiemelték, hogy a fővárosban, illetve Pest, Hajdú-Bihar és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett 300 munkavállalót érintő csoportos létszámleépítés a végrehajtásban dolgozó munkavállalókat nem érinti.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában