Galériával

2022.10.03. 14:16

Tiszteletadás: Aradig tekernek a kecskeméti refis diákok

Hétfő reggel útjára indult a Kecskeméti Református Gimnázium kerékpáros csapata Aradra. A 13 diákból és kísérőtanárokból álló konvoj 240 kilométert teker, hogy október 6-án leróják tiszteletüket az aradi vértanúk előtt.

Sebestyén Hajnalka

A Kecskeméti Református Gimnázium diákjai és tanárai 240 kilométert tekernek a célig

Fotó: Bús Csaba

A gimnáziumban nagy múltra tekint vissza az Aradi emléktúra. Az első csapat 1999. október 3-án pattant két kerékre, azóta az idei diákokkal együtt mintegy háromszáz refis tanuló vált részesévé a történelmi múltat ápoló hagyománynak.

Hétfőn reggel a kerékpárosokat az iskola előtt méltó ünnepség keretében engedték útjukra. Kuti József elnök-lelkész mondott áhítatot, majd áldást kért a csapatra. Szenes Mártonné igazgatónő arra ösztönzött minden diákot, hogy útközben, ha megállnak, csendesedjenek el egy pár percre, gondoljanak az aradi hősökre. Érezzék át, milyen fontos a szabadság. Végül hátszelet, esőmentes és napsütéses időt kívánt nekik az útra.

Az önkormányzat nevében dr. Fekete Gábor képviselő mondott útravalót. Kiemelte, az út egyaránt erőt próbáló és tiszteletre méltó. A fiataloknak a 240 kilométer megtételéhez szüksége lesz fizikai erőre, kitartásra, ügyességre és összetartásra. Hozzátette, egykoron az aradi hősöknek is ezekre volt szüksége. A kerékpárút megtétele nem egy kirándulás, a főhajtásról szól, és ez tiszteletre méltó.

Az ünnepség végén emlékszalagokat tűztek a koszorúra a református egyház, a református oktatási-nevelési intézmények képviselői a túra résztvevőivel, valamint a támogatók, majd útjára engedték a csapatot. Az útvonal: Kecskemét–Tiszaalpár–Csongrád–Szentes–Hódmezővásárhely–Mezőhegyes–Battonya–Arad.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában