Bács-Kiskun

2022.10.04. 06:55

Tartósan ezer forint körül maradhat egy doboz tojás ára

Sok termékhez hasonlóan drasztikusan drágult a tojás is. Egyes üzletekben egy doboz – tíz darab – ára közel ezer forint. Mi áll a változások hátterében? Erről kérdeztük a hazai tojástermelés öt százalékát adó lajosmizsei Mizsetáp Kft. tulajdonos-ügyvezetőjét, Kollár Csabát.

Barta Zsolt

A tojás tápértékét tekintve a legértékesebb élelmiszer

Fotós: MW-archív

Egy ismerősöm mondta, hogy lassan annyiba kerül egy rántotta, mint amennyi a súlya, aranyban mérve. Ez nyilvánvalóan túlzás, ugyanakkor az ideális fehérjeforrást biztosító sok évezredes élelmiszerünk ára is megemelkedett, mint olyan sok terméké az utóbbi egy évben. Kollár Csaba, a lajosmizsei tojástermelő cég vezetője az árváltozás ellenére azt javasolja, hogy minél több tojást fogyasszanak az emberek, mert tápértékét tekintve a legértékesebb élelmiszer, és fajlagosan a legolcsóbb fehérjeforrás, megelőzve minden mást, tehát az élelmezési költségek ezzel a termékkel csökkenthetők.

Mint mondta, a természet évmilliók alatt alakította ki a tojást, és adalékanyag sincs benne, hiszen készre csomagoltan keletkezik. 

Ez nem pizza, sült krumpli, hamburger vagy fehér pékáru, amelyek fogyasztása nem tesz jót az emberek egészségének, mert túlfeldolgozott élelmiszerek.

Kollár Csaba hangsúlyozta, hogy a vevők ne a darabra vetített árat nézzék a boltokban, hanem a termék egy kilóra vetített árát figyeljék, mert akkor biztos nem fogja őket becsapni az árazás. A bolti ár a duplájára nőtt alig több, mint egy év alatt. Hogy mi ennek az oka? A cégvezető hírportálunknak azt mondta, hogy az előállítási önköltség 70 százaléka a takarmány. A tojótyúkok felneveléséhez és tojatásához ugyanis magas biológiai értékű takarmány kell, amelytől az állatok egészségesek lesznek és maradnak, valamint jól termelnek.

Kollár Csaba azt mondja, hogy az egyetemi padokat elhagyva, 32 éve dolgozik ezen a gazdasági területen, de még nem volt olyanra példa, miszerint duplájára vagy akár a három-négyszeresre emelkedjen számos tápösszetevő ára, és az több mint egy éven keresztül magasan is maradjon.

A szakember egy érdekes jelenségre is felhívta a figyelmet. Idehaza a rendszerváltás óta, de különösen a földalapú támogatási rendszer elindultával a növénytermesztésre aránytalanul nagy hangsúlyt helyeznek az állattenyésztéssel szemben. Ez utóbbi fejlesztését relatíve elhanyagolják Magyarországon, s így például gabonaexportunk van, s nem pedig fogyasztásra kész élelmiszerek exportja. Ez érződik a hús vagy akár a tojás importjában is.

Néhány éve országos megdöbbenést hozó felméréssorozatot végzett Kollár Csaba és kollektívája, amelyből az derült ki, hogy a hazai tojásfogyasztás mintegy negyedét importáljuk, s eközben a hivatalos, hatóság által látott import mindössze ennek a töredéke. Történik ez abban az országban, amely néhány évtizede még önellátó volt – mondta.

A tojás előállításban az energiaár változása is megjelenik, de szerencsére közvetlenül csak néhány százalékot jelent, viszont például a csomagolóanyag-ipari alapanyagok és főként az energia árának az emelkedése csak idén eddig már megduplázta a tojáscsomagoló anyagok árát. Mint mondta, az az állattartó, aki nem képzett tetemes tartalékot, az most nehéz helyzetben van. 

A vásárolt anyagok, szolgáltatások, valamint a végtermékek ára korábban is kiszámíthatatlanul hullámzó volt, voltak jobb és kevésbé jó évek. A mostani helyzet azonban rendkívüli. 

Az utóbbi években már a madárinfluenza is tépázza a baromfisokat, ahol az állam ugyan a károk 35–50 százalékát megtéríti, de ez a biztonságos és olcsó élelmiszer előállításához kevés.

Kollár Csaba azt is elmondta, hogy a korábbi években sikeresen pályáztak versenyképességet erősítő, valamint kapacitást bővítő beruházásokra. Az elmúlt két évben gépeket és technológiákat vásároltak, baromfiólakat és naperőművet építettek. Minden elkészült, hónapok óta működik, de sajnos az önrész mellé megnyert pályázati támogatást nem kapták még meg, ami többletfinanszírozási terhet jelent ismeretlen időtartamra.

Hogy mire lehet számítani a következő hetekben tojásfronton? A cégvezető nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy egy doboz tojás ára akár tartósan is ezer forint körül alakul. Elmondta azt is, hogy a kiskereskedelem 30–60 százalékos árréssel dolgozik, azaz ha a drasztikusan megugró árak mellett például a felére csökkentenék a haszonkulcsot, akkor a kereskedelmi jövedelmezőség romlása nélkül a vásárlók jóval olcsóbban juthatnának a tojáshoz, mint preferálandó alapélelmiszerhez. Már csak azért is, mert az állam alapos okkal öt százalékra csökkentette le a termék áfakulcsát, s ezen hozzáállást követhetnék az áruházláncok is – mondta a cég vezetője.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában