Galériával

2022.10.06. 10:55

Házi kedvenceket és kisállatokat szenteltek meg az állatok világnapján Halason

Első alkalommal áldottak meg házi kedvenceket és kisállatokat Kiskunhalason a Szent Péter és Pál Római Katolikus Főplébánia templom kertjében az állatok világnapja alkalmából. Seffer Attila plébános elmondta, hogy a másutt komoly hagyományokkal rendelkező szertartásnak Halason is szeretnének hagyományt teremteni, ezzel is felhívva a figyelmet a szerető és felelős állattartásra.

Pozsgai Ákos

Már az első alkalommal is nagy volt az érdeklődés.

Fotó: Pozsgai Ákos

Az állatok világnapja tisztelgés az állatok védőszentje, Assisi Szent Ferenc előtt, aki már a 13. század elején azt hirdette, hogy mindent szeretnünk kell, ami körülvesz minket, legyen az élő vagy élettelen.

Az állatok világnapjának alapelve, hogy az állatok boldogabbá teszik életünket, segítő társként és barátként gazdagítják mindennapjainkat. Az ünnep célja, hogy az ember és állat közötti barátságot erősítse, valamint felhívja a figyelmet az együttélés fontosságára.

Már az első alkalommal sokan jöttek el, hogy áldást kérjenek a házikedvencekre, kisállataikra. 

A legtöbben a cicájukat és a kutyájukat hozták el, de voltak egészen különleges állatok is. Volt, aki a kígyóját, más teknőseit, vagy a házi rágcsálóját, tyúkját hozta el, hogy áldást kérjen rá.

Szívbe markoló volt az a súlyos beteg, négy év körüli keverék kutyus, akit a Kiskunhalasi Kutyamentő Egyesület önkéntesei hoztak el. A kutyust egy évvel ezelőtt Jánoshalmáról mentették meg, valaki rálőtt, és a gerincéből kellett kioperálni a lövedékeket. A több operáción átesett állatról azóta kiderült, hogy daganatos betegségben is szenved, az állatvédők azonban nem adták fel, mindent megtesznek azért, hogy meggyógyulhasson.

A közös imádkozás után Seffer Attila plébános egyenként adott áldást a házi kedvencekre és a kisállatokra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában