2022.09.21. 07:36
Útlezárások, korlátozások lassíthatják a forgalmat Bács-Kiskun megyében
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy hol kell forgalomkorlátozásra számítani szerdán Bács-Kiskun megyében.
Fotó: Shutterstock.com/illusztráció
Az Útinform az alábbi közúti munkálatokkal kapcsolatban adott tájékoztatást szerdára vonatkozóan:
Gyorsforgalmú utak:
Az M5-ös autópályán,
– az örkényi és a lajosmizsei csomópontok között burkolat felújítás miatt az 54-es és az 59-es kilométer között a Röszke felé tartókat a belső sávba és az ellenkező oldal belső sávjába terelik, míg a főváros felé tartókat a külső és a leálló sávra irányítják.
– Kecskemét térségében, a 79-es és a 87-es kilométer között zajvédő falat építenek, illetve a burkolatot javítják. A főváros felé haladókat a belső sávba illetve az ellenkező oldal belső sávjára terelik. Röszke irányába a külső és a leálló sáv járható.
– Burkolat jeleket festenek Röszke felé Budapest határa és az M0-s között. 9 és 16 óra között a belső sávot szakaszosan lezárják, ami toródást okozhat.
– Hidak karbantartásán dolgoznak Ócsa és Újhartyán térségében. A 27-es és a 43-as kilométernél mindkét irányban váltakozó sávlezárás lassítja az előrejutást ½ 8-tól délután 4-ig.
– Lajosmizse térségében a szalagkorlátot javítják. A 66-os és a 67-es kilométer között a Röszke felé tartókat a külső sávba terelik. Hasonló munkákat végeznek ma szintén Röszke irányába, a 79-es és 87-es kilométer között, valamint a 103-as kilométernél is.
– Forgalomszámláló hurkot építenek a burkolatba Kiskunfélegyháza közelében. A Röszke felé tartók váltakozó sávlezárásra készüljenek a 109-es és a 110-es kilométer között.
– A műszaki átjárókat takarítják Balástya és Szeged között. Röszke felé a 146-os és a 169-es kilométer között lesz zárva szakaszosan a belső sáv.
Főutak:
Az 5-ös főúton, Kecskeméten, a Budai úton turbó körforgalom épül. A 83-as kilométernél a többsávos szakaszon sávlezárás mellett dolgoznak.
Az 51-es főúton,
– Bátmonostoron, a 167-es és a 170-es kilométer között csatornáznak. A félpályás lezárásnál jelzőlámpa szabályozza a forgalmat.
Az 52-es főúton, Kecskeméten, az 1-es és a 2-es kilométer között építési munka miatt a Solt felé vezető oldalon irányonként egy-egy sáv járható. A munkaterületről a 7,5 tonnánál nehezebb járműveket kitiltották, azoknak terelőutat jelöltek ki, melyet táblák jeleznek.
Az 54-es főúton,
– Kecskemét térségében, az 1-es és a 6-os kilométer között burkolatjavítás miatt mindkét oldalon egy sávot lezártak.
– Jakabszállás és Bócsa között felújítják a burkolatot, illetve a padkát és az árkot teszik rendbe. A 18-as és a 36-os km között helyenként a fél útpályát lezárták.
A 441-es főúton, Nagykőrös átkelési szakaszán a 18-as kilométernél körforgalmú csomópontot építenek, a fél útpályát lezárták.
Kamionstop:
A kamiontilalom ezen a hétvégén, szeptember 24-én, (szombat) 22 órától szeptember 25-én, (vasárnap) 22.00-ig lesz érvényben.