Felelős állattartás

2022.09.15. 16:35

Kecskeméti focistákkal is népszerűsítik az állatvédelmet

Kutyás állatvédelmi napot tartott az Argos Állatvédelmi Egyesület a Lánchíd Utcai Általános Iskolában szerdán, melyen egyik védnökük, a Kecskeméti TE labdarúgó csapatának futballistái, Varga Bence, Szalai Gábor és Nagy Krisztián is részt vettek.

Horváth Péter

Az iskolások a felelős állattartás alapjaival ismerkedhettek meg.

Fotó: Horváth Péter

A gyerekek örömmel simogatták a kutyákat.
Fotós: Horváth Péter

A gyermekek a felelős állattartás alapjaival ismerkedhettek meg és persze nem keveset kutyázhattak. Az iskolába több mint 500 gyermek jár és kitörő örömmel fogadták a kedves négylábúakat, sokat tanulva a velük való helyes bánásmódról. Emellett engedelmességi gyakorlatokat és néhány trükköt is bemutattak a kutyák. Szabó Attila, az egyesület vezetője elmondta, hogy évekkel ezelőtti megalakulásukat követően az iskola volt az első partnerük, mellyel azóta is töretlen az együttműködésük.  

A kutyás állatvédelmi órák sokkal szemléletesebbek és emlékezetesebbek a fiatalok számára, csakúgy, mint a védnökeik jelenléte, hiszen nem csak labdarúgók, de számos egyéb ismert ember, művész, zenész is az Argos munkáját segíti és népszerűsíti az állatvédelem ügyét.

Az egyesületi vezető maga is lánchidas volt egykoron és a szerdai alkalommal kiemelkedő közösségi cselekedeteivel kiérdemelte, hogy örökös lánchidas tagságot kapott az intézményvezetőtől. 
 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában