Galériával

2022.09.25. 14:56

Bársony Mihályra emlékeztek Tiszaalpáron a tekerőlantos találkozóval

Huszadik alkalommal rendezték meg Tiszaalpáron a Bársony Mihály tekerőlantos találkozót és a Tündérrózsa Óvoda vásárt. A rendezvénynek ezúttal is az óvoda udvara adott helyet.

Szentirmay Tamás

Sokan csatlakoztak a találkozóhoz.

A tekerőlantos találkozót, mindig a Mihály napjához közel álló hétvégén rendezik meg Bársony Mihály emlékére, valamint a hagyományok ápolására. Bársony Mihály a településen élt és alkotott. A program szombaton kora délután kezdődött dr. Vancsura István polgármester megnyitójával. A településvezető elmondta, hogy ez volt már a huszadik találkozó. Korábban a Kádár Lajos Közösségi Ház udvarán tartották, de azt hamar kinőtték, és áthozták a rendezvényt a Tündérrózsa Óvoda udvarára. A vajdasági testvértelepülés Torda képviselői is részt vettek a jubileumi rendezvényen, akik népitánccal köszöntötték a tiszaalpáriakat.

 – Bársony Mihály emlékére rendezzük meg minden évben a tekerőlantos találkozót, aki nagy tekerőkészítő mester volt – mondta Vancsura István. – Több mint kétszáz tekerőt készített, Amerikától Japánig mindenütt vannak tekerői. Ez a megemlékezés korábban össze volt kötve a kukoricafosztással. Ebben az évben a nagy szárazság miatt nem tudtuk megvalósítani, de jövőre szeretnénk újra visszatérni a gyökerekhez. Mivel az óvoda udvarán rendezzük meg, ezért az óvoda pedagógusok azt kérték, hogy kössük össze vásárral is, így lett Mihály-napi vásár is. A korábbi években ezen a napon volt a kosárfonók találkozója is. Nagyon sajnálom, hogy ebben az évben, anyagi gondok miatt, ezt nem tudtuk megvalósítani, így nem annyira érzem teljesnek ezt a rendezvényt. Tiszaalpárnak az egyik kulturális hagyománya, ami a padkaporos bálokhoz, a citerához és tekerőlanthoz kötődik, a másik pedig a kézművesség, ami a kosárfonást és a gyékényfonást foglalja össze. Annak idején közel ötszáz család foglalkozott kosárfonással a településen, ma már sajnos nagyon kevesen. Ennek ellenére ez a hagyomány itt van a településünkön, amit meg kell őrizni. Ez a találkozó egy kulturális fesztivállá nőttek ki magát, aminek az egyik alapítója Szerényi Béla volt, akit a településünk díszpolgári címmel tüntetett ki augusztus 20-a alkalmából. Ő az, aki ápolja Miska bácsi nem csak szellemi, de tárgyi hagyatékát is, gyakorlatilag a műhelyében lévő tárgyakat őrzi – tette hozzá a településvezető.

Vancsura István elmondta még, hogy Tiszaalpáron kilencen vannak olyanok, akik tudnak tekerőzni, de őket még nem tudta egyszerre összehozni, hogy legyen egy alpári tekerős társaság. A településen jelenleg Repáruk Dezső az, aki készít tekerőlantokat, most már közel negyvenet gyártott. Tőle is vásároltak már nem csak hazai, de külföldi zenészek is. 

A mostani rendezvényen bemutatkozott a Tündérrózsa Napközi Otthonos Óvoda Pillangó csoportja, a helyi Jövőnkért Néptáncegyüttes, a tordai néptánccsoport, az Árpád Nyugdíjas Klub táncosai, az Árpád Fejedelem Általános Iskola diákjai, a Nyugdíjas Baráti Kör táncosai, a Bársony Mihály Népdalkör. Ezt követte a kukoricafosztás és morzsolás, amit főleg gyerekek végeztek, tekerőlantos muzsikaszó mellett. A gálaműsorban fellépett a paksi Vadvirág citeraegyüttes, ifj. Szerényi Béla Zimber Ferenc duó, és a Bokros trió a „visz a víz" című műsorral. A programot vacsorával, majd padkaporos bállal fejezték be.

Vasárnap délelőtt a tekerős szentmisét tartottak a Jótanács Anyja római katolikus templomban, megkoszorúzták Bársony Mihály sírját, majd a Szent István római katolikus templomban tekerőlantos szentmisével fejeződött be a huszadik Bársony Mihály Tekerőlantos találkozó.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában