Konferencia

2022.09.16. 14:50

Átadták a gyermekgyógyászat rangos díjait Kecskeméten

Ahogy minden évben, idén is összeültek a gyermekgyógyászat képviselői. Ez alkalommal Kecskeméten tartják az idei nagygyűlésüket szeptember 15. és 17. között, ahol az éppen aktuális gyermekegészségügyi helyzetet vitatják meg, illetve számos előadás keretén belül osztják meg egymással tapasztalataikat, legfrissebb kutatási eredményeiket. A három napos rendezvény sorozat sok érdekes témát érint, amiről fontos beszélni orvosi szinten és a betegek oldaláról is.

Szalay Tamás

A díjazottak csoportja.

Fotó: Beküldött fotó

A nagygyűlést dr. Tálosi Gyula gyermekgyógyász nyitotta meg, aki méltatta a rendezvény fontosságát, és felvezette az előadásokat. Dr. Gárdos László, a Magyar Gyermekorvosok Társaságának elnöke szintén részt vállalt a megnyitó beszédben. Elmondta, hogy a pandémia egy megkülönböztetett figyelmet irányított az orvostársadalomra, és az egészségügyre. A konferencia több ízben is foglalkozik a koronavírus utáni helyzettel, bár többször is volt említve, hogy még nem feltétlenül beszélhetünk post-Covidról. Mégis már a járvány utólagos hatásait vizsgálják a társadalomban. Számos post-Covid ambulancia létesült a pandémia okozta mentális betegségek kezelésére és kutatására. A gyerekeknél különösen nagy hatása volt ennek az időszaknak, ugyanis a fiatalkori érésük komolyan sérült a kilátástalan helyzet miatt. A gyermekpszichológia is komolyan foglalkozik a Covid okozta pszichés zavarok kialakulásával. 

A 206 előadás mellett nélkülözhetetlen a személyes beszélgetések és az eszmecserék, amikre lehetőséget ad a rendezvény. 

A színpadon neves orvosok és professzorok beszélnek a legújabb gyógyászati eljárásokról és ígéretes gyermekgyógyászati kutatásokról. 

Dr. Tálosi Gyula gyermekgyógyász nyitotta meg a konfenciát.
Fotós: Szalay Tamás

Dr. Gondos Miklós a kecskeméti kórház főigazgatója beszélt többek közt az elöregedő orvostársadalom problémájáról is, ami szintén téma lesz a kongresszus előadásai között. Illetve beszélt a járóbeteg ellátásban tapasztalt csökkenésről. 20 százalékos csökkenés tapasztalható a pandémia előtti időszakokhoz képest. Elmondása szerint ennek az okai még nem tisztázottak, spekulációk vannak, miszerint a társadalom öngondoskodásának javulása vagy az egészségügyi intézményektől való félelem állhat a háttérben. 

Ilyen és ehhez hasonló témák kerülnek majd kivesézésre az elkövetkező három napban. A rendezvény sorozattól és az ezen belüli diskurzustól egy új lendületet várnak a szervezők, ami segíti majd a gyermekgyógyászat további munkáját. 

Az országos nagygyűlés adott alkalmat a társaság szakmai díjainak átadására. A Schoepf-Merei-emlékérmet a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati Intézet főigazgató főorvosa, dr. Nagy Anikó vehette át, a gyermekegészségügy és gyermekgyógyászat területén végzett kiemelkedő szakmai munkájáért.

Dr. Mikos Borbála csecsemő- és gyermekgyógyászati intenzív terápiás szakorvos Bókay János-emlékérmet kapott a gyermekgyógyászat és gyermekegészségügy területén végzett munkájáért. 

Dr. Gács Éva pulmonológus szakorvos, a Heim Pál Országos Gyermekgyógyászati intézet osztályvezető-helyettes főorvosa Oláh Éva-emléktollat vehetett át a Bronchitis plastica fibrinosa sikeres gyógyítása szívátültetéssel című közleményért.

Flesch Ármin-díjban részesült dr. Machay Tamás neonatológus, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának professor emeritusa kimagasló gyógyító és tudományos munkájáért.

Petényi Géza-díjat kaphattak azok a fiatal gyermekorvosok, akik olyan szakfolyóiratba írt közleménnyel pályáztak, amely még semmilyen díjazásban vagy anyagi elismerésben nem részesült. Ezt a díjat idén Gaál Zsuzsanna a debreceni Gyermekgyógyászati Klinika csecsemő és gyermekgyógyász szakorvosa, továbbá Vojcek Eszter, a Semmelweis Egyetem I. sz. Gyermekgyógyászati Klinika klinikai szakorvosa kapta.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában