Nőszőfű

2022.07.15. 15:06

Új, védett fajok is megtelepedtek a Kolon-tó közelében

Két nőszőfű faj is megjelent az Izsák melletti Kolon-tó medrének kotrásából származó iszapdepóniára 2012-ben rekultivációs céllal ültetett erdőben. A Kiskunsági Nemzeti Park (KNP) beszámolója szerint új, védett fajok is megtelepedtek. Idén először egy tő virágzó bugaci nőszőfűre is rátaláltak.

Tapodi Kálmán

A Kiskunságban is előforduló hét nőszőfűfaj közül a leggyakoribb a vörösbarna nőszőfű

Fotó: Vadász Csaba

A Kolon-tónál jelentős élőhely-helyreállítás történt 2011–2013-ban. Az 1400 hektáros ingoványos területről a korábbi lecsapolások eredményeként eltűntek a nagyobb, természetes nyílt vizek. Az első nagyobb beavatkozás még 1988–89-ben történt, amikor kotrással kialakítottak egy közel hathektáros, 1,5 méter mélységű nyílt vízfelületet (az ún. Öreg-víz), ahol a tó különleges halállománya az aszályos években is menedéket talált. 2011–12-ben egy jelentősebb méretű, 20 hektár kiterjedésű nyílt vizet is létrehoztak változó, 1-1,8 méter vízmélységgel (az ún. Nagy-víz). 

Az erős hullámzást itt már szigetek törik meg, melyek pihenőhelyként is szolgálnak a madarak számára. 

A meder kotrásából származó nagy mennyiségű iszapot a tó mellett helyezték el és 16 hektáron őshonos fa- és cserjefajokból álló erdőt telepítettek. Hazai nyárfajokat, magyar kőrist, kocsányos tölgyet, hazai szilfajokat, galagonyát, kökényt és mogyorót ültettek. A növekedéshez idő kell, de az évszázad közepére ez a mesterséges erdő már egy természetes erdő képét fogja mutatni – számolt be honlapján a KNP.

Mint közölték: tíz év elteltével új, védett fajok is megtelepedtek itt. Nagy örömünkre idén először egy tő virágzó bugaci nőszőfűre és egy tő vörösbarna nőszőfűre bukkantak.

A nőszőfüvek az orchideák közé tartoznak. A kosboroknál és a bangóknál talán kevésbé látványosak, de nem kevésbé szép és érdekes növények. Kutatásuk az 1980-as évektől lendült fel, melynek következtében számos új fajt sikerült leírni a közép-európai térségből – hazánkból ráadásul rövid időn belül kettőt is: a bugaci- és a Tallós-nőszőfüvet. A hazai nőszőfüvek egy kivétellel erdőkben élnek (a mocsári nőszőfű láprétek faja), és számos orchideafajhoz hasonlóan pionír fajként viselkednek, azaz a valamilyen zavarás, bolygatás hatására szabaddá váló felszínt igen gyorsan képes elfoglalni.

A Kiskunságban is előforduló hét nőszőfűfaj közül a leggyakoribb a vörösbarna nőszőfű, melynek élőhelye igen hasonló a bugaci nőszőfűéhez, gyakran együtt is fordulnak elő. A júniusban virágzó bugaci nőszőfű a Duna–Tisza köze bennszülött faja. A gyepkonkurenciát nem viseli, elsősorban a ritkás aljnövényzetű nyarasokban fordul elő, méghozzá általában telepített hibridnyarasokban, mert azok szegényes cserje- és gyepszintje kedvez a fajnak. Éppen ezért némileg meglepetés volt a Kolon-tónál, hogy a telepített erdőnek nem a tisztán fehér nyárral, hanem az elegyesen ültetett részében tűntek fel.

A vörösbarna és a bugaci nőszőfű gyakran együtt fordul elő
Forrás: Aradi Eszter

A bugaci nőszőfű törékeny, mindössze 15–25 centiméet magas, vékony szárú növény. Zöldes, apró virágai nem feltűnőek, közelről szemlélve azonban igen dekoratívak. A vörösbarna nőszőfű már termetesebb, 40–60 centiméter magas, tömött virágzata is szembeötlőbb, a vöröstől a barnásvörösig változhat a színe.

A nőszőfüvek jellemzően április-májusban virító rokonaikhoz képest jóval később nyílnak: fajtól függően június közepétől akár augusztusig is találkozhatunk virágzó példányaikkal. 

Ennek oka, hogy megporzóik elsősorban társas életmódú darazsak, a darázs-kolóniák pedig nyár derekára-végére erősödnek meg leginkább, ekkorra él a legtöbb darázs a kolóniában, vagyis ekkor látogatják legnagyobb eséllyel a virágokat. 

A pollencsomag a megporzó rovar fejére ragad, így szállítódik el. Néhány fajuk önmegporzó, de a virágzási idejük ennek ellenére nem csúszott előrébb.

Ritkaságuk okán az összes kiskunsági (és hazai) nőszőfű-faj védett, illetve a bugaci nőszőfű fokozottan védett. Utóbbi természetvédelmi értéke 250 ezer forint. Az erdőben járva nem csupán azért érdemes alaposan a lábunk elé nézni, hogy megtaláljuk és megcsodáljuk a nőszőfüveket, de azért is, nehogy eltapossuk az erdő zöldjébe beleolvadó törékeny virágokat.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában