Lakitelek

2022.07.19. 15:55

Kezdődhet az ökoturisztikai központ építése a Tőserdőben

Kedden a terület átadásával megkezdődött az ökoturisztikai központ építése a lakiteleki Tőserdőben. A több mint 150 millió forintos beruházás várhatóan jövő év januárjában fejeződik be. A kivitelezéssel a Baugenerál Kft.-t bízta meg az önkormányzat.

Vajda Piroska

Balról jobbra: Madari Róbert polgármester és Mező Róbert, a kivitelező cég ügyvezetője

Fotó: Vajda Piroska

A Tőserdő a Kiskunsági Nemzeti Park gyöngyszeme. Változatos és egyedülállóan gazdag növény- és állatvilágával, a selymes vizű Holt-Tiszával a település egyik legfőbb turisztikai vonzereje. Ám, hogy még vonzóbb legyen a látogatók előtt, a Tőserdő fejlesztésébe fogott a helyi önkormányzat. Ehhez több mint 150 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a település a Széchényi 2020 program keretében, így európai uniós támogatás segítségével, a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében valósulhat meg a beruházás – tudtuk meg Madari Róbert polgármestertől. 

A településvezetője arról a sajnálatos körülményről is beszámolt, hogy a társadalmi és környezeti szempontból fenntartható turizmusfejlesztésre irányuló projektet szűkíteni kellett a megemelkedett építőanyagárak miatt. 

A tervezettel ellentétben most csak a látogatóközpont épül meg az emlékműdomb lábánál. Sőt a meglévő forráshoz további mintegy 20 millió forintos támogatásra lesz szükség. A plusz forrásigényüket már beadták a megyei önkormányzathoz, ennek elbírálása folyamatban van. 

Madari Róbert a beruházás részleteiről elmondta, az ökoturisztikai fogadóközpont több lesz, mint egy fogadó bázis. A kecskeméti 7. Dimenzió Építésziroda által tervezett tájba illő épület, stílusában a településen kitűzött építészeti irányvonalat követi. Funkcióját tekintve elsősorban az ökoturizmushoz kapcsolódik, de ez egyfajta híd, vagy még inkább összekötő kapocs lesz a helyiek, a nyaraló tulajdonosok, a turisták és a turisztikai szervezetek között. 

A tervek szerint így néz majd ki az ökoturisztikai központ

– Terveink szerint a fogadóépületben lesznek természeti oktatással kapcsolatos kiállítások, előadások, illetve tematikus Zöld napok. Emellett szeretnénk a Tőserdővel, természettel kapcsolatos fotós és művészeti kiállításokat, konferenciákat, szakmai napokat szervezni, amelyek bárki számára látogathatóak lesznek. 

Folyamatosan dolgozunk azon, hogy a Kiskunsági Nemzeti Parkkal szorosabbra fűzzük a kapcsolatunkat és hatékonyan, egymást segítve, támogatva dolgozzunk a Tőserdő fejlesztésén. 

Célunk, hogy a természetvédelem fontosságát és lehetőségeit a lehető legtöbb emberhez eljuttassuk. Ennek megfelelően igyekszünk az oktatási intézményekkel is együttműködni, a bölcsődétől az iskolákig minden korosztálynak informatív, ugyanakkor szórakoztató programokat állítunk össze. Az Ökoturisztikai Központban lehetőségünk lesz szemléltető eszközökkel, interaktív módon is tovább fokozni a tanulás élményét – sorolta a lehetőségeket a polgármester. 

Látványterveken mutatták be a beruházás arculatát

Hozzátette, az épületben található termet nem csak természetvédelemmel kapcsolatos rendezvények lebonyolítására szeretnék hasznosítani, hanem akár családi, baráti összejöveteleknek is helyszínt adhat. Az idegenforgalmi hálózat fejlesztésével igyekeznek aktív kapcsolatot kialakítani a település turisztikai és vendéglátó ipari szolgáltatóival, valamit a szektor szakmai képviselőivel is. Céljuk, hogy az intézmény a közös együttműködés és fejlődés szimbóluma legyen. 

Madari Róbert beszélt arról, hogy megyei és országos szinten is kiemelt projekt a kerékpáros turizmus fellendítése, az aktív turizmus minél szélesebb körben való megszerettetése. 

Lakitelek környékén is folyamatosan bővül a kerékpárút hálózat, amelyhez már öt irányból is csatlakozhatnak a kerékpárosok. Ez országos szinten is kimagasló eredménynek számít. Ennek megfelelően szeretnék, hogy az ökoturisztikai központ a kerékpáros turisták számára egy biztos pont legyen, ahol nem csak információkhoz juthatnak a helyi és térségi látványosságokról, de egy kerékpáros szervízpontot is kialakítanak számukra. És ami még nagyon fontos, hogy a látogatók részére egy teljesen új, akadálymentes mosdót is létesítenek – összegezte a polgármester.  

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában