Galériával

2022.06.21. 06:50

Átadták a lajosmizsei iskola új épületét

Hétfő délután projektzáró ünnepség keretében átadták a lajosmizsei Fekete István Sportiskolai Általános Iskola új épületszárnyát, amit vissza nem térítendő Európai Uniós és kormányzati támogatással alakított ki a Kecskeméti Tankerületi Központ összesen több mint 676 millió forintból.

Horváth Péter

Átadták az iskola új épületszárnyát.

Fotó: Bús Csaba

Az újonnan épült 933 négyzetméter alapterületű épületszárny kilenc oktatóhelyiségből áll és a már kevéssé korszerű Mizsei úti telephelyet váltja ki. A meglévő főépületben hat tantermet újítottak fel a hozzájuk tartozó folyósórészekkel, összesen 315 négyzetméteren: új festést kapott az épületbelső, kicserélték az elhasználódott linóleumburkolatot, és korszerűsítették a világítást. 

Az intézmény megújulása és az oktatás hatékonyságának növelése érdekében több mint 1200 új bútorral, taneszközzel és modern informatikai eszközzel segítik a hatékony tanulást.

Lehetőség nyílt egy kilenc személyes, akadálymentesített kisbusz beszerzésére is, mely a tanyás térségben élő tanulók iskolába való bejutását és hazajutását segíti.

A szabadtéri közösségi tereket is megújították: 620 négyzetméteren rekortán borítást kap az iskola területe, amivel javulnak a mindennapos testnevelés feltételei. A tankerületi központ több mint 496 millió forint Európai uniós támogatást nyert, a fejlesztés megvalósításához a kormányt több mint 179 millió forint többlet támogatást biztosított. A projekt célja az esélyteremtés, a hátránykompenzáció segítése egy racionális, korszerű iskolai környezet kialakításával.

Az osztályok vidám műsora és a tanulók ünnepélyes fogadalomtétele után Zsámboki Anna, a Kecskeméti Tankerületi Központ igazgatója köszöntötte a jelenlévőket és ismertette a beruházás részleteit. Hangsúlyozta, hogy a komplex fejlesztés nagymértékben hozzájárul ahhoz, hogy az iskola 746 tanulója korszerűbb, szebb és élhetőbb környezetben tanuljon. Hozzátette: az elmúlt öt évben uniós EFOP projektek keretében 10 iskola újult meg a tankerületben, köztük a lajosmizsei is, majd köszönetet mondott a projektben résztvevőknek, és lajosmizsei önkormányzatnak a támogatásáért.

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke is méltatta a fejlesztést. Köszöntőjében kiemelte, hogy az elmúlt időszakban 150-nél is több hasonló átadón vendégeskedett országszerte, ami olyan infrastrukturális bővítési dömpinget jelent, amire az elmúlt évszázadokban nem volt példa – a különböző pályázatoknak köszönhetően mintegy ezer intézmény újulhatott meg, közel 300 milliárd forint értékben. Elismerő szavakkal illette a tankerületi központ pályázatok terén mutatott aktivitását, az utóbbi időben majdnem 4,3 milliárd forint érkezett a tankerületbe. Ebből mintegy 3,2 milliárd forintot infrastrukturális fejlesztésre, és csaknem 1,1 milliárd forint értékben a szakmai támogatottságra fordítottak.

– Ahhoz, hogy egy iskola jól működjön, és a gyerekek jól érezzék magukat, három szempontnak kell teljesülnie. Ezek a megfelelő épület, a jó eszközpark és a kiváló szakmaiság. Ebben az iskolában mindez adott és az is, hogy a így a gyerekek elérjék az álmaikat 

– fogalmazott Hajnal Gabriella, hozzátéve, hogy az átadó rendhagyó, mert már folyik a tanítás az épületben, amit szeptemberben vettek birtokba a gyerekek. 

Basky András, Lajosmizse polgármestere köszöntőjében hangsúlyozta, hogy az épületre méltán lehetnek büszkék a tankerület képviselői és a város maga is, majd megosztotta jó kívánságait a gyerekekkel és a pedagógusokkal.

A beszédeket követően a felszólalók a nemzetiszín szalagot átvágva hivatalosan is átadták az épületet. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában